Chandhok váltja Trullit Németországban - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Chandhok váltja Trullit Németországban

ADVERTISEMENT

A Team Lotus csütörtökön délelőtt hivatalos közleményében jelentette be, hogy a hétvégi Német Nagydíjon Jarno Trulli helyett Karun Chandhokot ülteti egyik autójába.

A Team Lotus csütörtökön délelőtt hivatalos közleményében jelentette be, hogy a hétvégi Német Nagydíjon Jarno Trulli helyett Karun Chandhokot ülteti egyik autójába.

A csapat tavalyhoz hasonlóan 2011-ben is a Jarno Trulli – Heikki Kovalainen párossal vágott neki a világbajnoki küzdelmeknek, míg a csapat tartalékversenyzője az indiai Chandhok lett.

A Lotus nemrégiben hivatalos közleményt adott ki, melyben leírta, a Német Nagydíj hétvégéjén Karun Chandhok lehetőséget kap a versenyzésre, így nem csak a pénteki edzésnapon, hanem szombaton és vasárnap is autóba ülhet majd – Trulli helyett.

„Nagyon örülök annak, hogy egy teljes hétvégére beültethetjük Karunt az autónkba” – fogalmazott Mike Gascoyne technikai igazgató.

„Nagyon jól illeszkedik versenyzőpárosunkhoz, most pedig lehetőséget adunk neki arra, hogy megtegye a következő lépést. Jarno ezen a hétvégén a kispadra szorul, így ezen a hétvégén Karun visszajelzéseit vetjük majd össze az övéivel, illetve azokkal, melyeket Heikki [Kovalainen] adott a szezon során.”

HIRDETÉS

„Az autó több aspektusát vizsgáljuk majd, beleértve a kormányszervót is, hogy sikerüljön előrelépnünk az idei szezonban – és azon túl.”

„Meggyőződésem, hogy Karun nagyon jól teljesít majd és kihozza a legtöbbet az autóból egész hétvégén. Az egész csapat alig várja már, hogy segítsen neki abban, hogy kihasználja a rendelkezésére álló időt Németországban.”

Chandhok elmondta, alig várja már a hétvégét, és természetesen szeretné meghálálni a csapatnak ezt a lehetőséget.

„Amióta csatlakoztam az alakulathoz, erre a lehetőségre vártam, és minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy megháláljam a belém vetett hitet és segítsem a csapat fejlődését az idei évben, illetve azon túl” – nyilatkozta az indiai.

„A tőlem telhető legjobbat nyújtom majd, szeretnék meggyőződni arról, hogy a lehető legtöbbet tanulok majd ezen a hétvégén.”

Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján

Chandhok munkáját egyébként Trulli segíti majd, aki tanácsaival és tapasztalatával járul hozzá istállótársa fejlődéséhez.

„Nagyon várom már, hogy együtt dolgozzak Karunnal, amit csak lehet, megteszek, hogy segítsem őt abban, hogy kihasználja a németországi lehetőséget” – mondta a rutinos versenyző.

A csapatot irányító Tony Fernandes úgy fogalmazott, a Lotus célja, hogy segítse a tehetséges versenyzők előmenetelét, Chandhok pedig rászolgált arra, hogy újbóli lehetőséget kapjon a Forma-1-ben.

Chandhok váltja Trullit Németországban
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet