Button szerint a McLarennek fekszik majd India - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button szerint a McLarennek fekszik majd India

ADVERTISEMENT

Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője szerint csapata autóinak kedvezhet az új indiai pálya vonalvezetése, és arra számít, hogy a hétvégi viadalon ismét esélyesek lesznek majd a futamgyőzelemre.

A brit pilóta szerint a Buddh International Circuit nevet viselő aszfaltcsík főként a spái, valamint suzukai pályára hasonlít, mely helyszíneken a McLaren igencsak versenyképes volt: Japánban például csak 9 ezredmásodperccel maradt le a pole pozícióról, míg a másnapi viadalon nyerni tudott.

„Az autó beállítása szempontjából azt mondanám, inkább hasonlít Spára és Suzukára, mint Szingapúrra vagy Koreára. Az autónk úgy tűnik, jól működik az ilyen típusú pályákon, szóval már alig várom, hogy kiguruljak az aszfaltra” – fogalmazott a McLaren versenyzője.

„A Red Bullok főként a lassú kanyarok kijáratánál, valamint az egyenes vonalú kigyorsításoknál igazán erősek. Mi valójában a tempós pályákon értünk el komoly előrelépést.”

„Koreában is alulkormányzottsággal küszködtünk, ami számunkra elég nagy problémát jelentett. Azt hiszem, Lewis [Hamilton] esetében egy gumidarab volt hatással az első szárny viselkedésére, nálam pedig egy kő szorult be, melyek miatt sok leszorítóerőt veszítettünk. Megtörtént már korábban is, de elég szokatlan jelenség, és a csapat most minden megtesz azért, hogy megakadályozza megismétlődését.”

HIRDETÉS

Button hozzátette, izgalmasnak ígérkezik az indiai pálya, és már alig várja, hogy éles körülmények között is kipróbálja.

„Körülbelül 80 kört tettem meg rajta a szimulátorral, és elégedett vagyok azokkal a beállításokkal, melyekkel elindultunk. A pályát is kedvelem, és élőben is jónak tűnik, szóval jó móka lesz. Eltarthat pár óráig, mire megtisztul az aszfalt, de tényleg nagyszerű munkát végeztek itt.”

„Holnap már jobban fogjuk látni, de úgy fest, a kanyarok bejáratánál jó lehetőségek kínálkoznak majd az előzésre.”

Button szerint a McLarennek fekszik majd India
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján