A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bízik a bahreini szervezőiben, ha úgy ítélik meg, hogy nem biztonságos a futam megrendezése, azt időben jelzik és lefújják a megmérettetést.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bízik a bahreini szervezőiben, ha úgy ítélik meg, hogy nem biztonságos a futam megrendezése, azt időben jelzik és lefújják a megmérettetést.
A tavalyi futamot le kellett mondani a véres politikai tüntetések miatt, ám egyelőre minden jel arra utal, hogy idén lesz Bahreini Nagydíj, jóllehet egyesek szerint még korántsem rózsás a helyzet a térségben.
Ecclestone azonban a The Daily Telegraph-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy bízik a szervezőkben, hogy ha úgy érzik, nem lenne biztonságos a verseny, lefújják a nagydíjat.
„Ez egy veszély, és ez ellen semmit nem lehet tenni. Ez bármikor, bárhol megtörténhet” – mondta a szakember, mikor arról kérdezték, hogy tart-e terrorista támadásoktól a Bahreini Nagydíjon.
„Mindig vannak emberek, akik veszélyeztetnek. Nem gondolom, hogy a szervezők kockázatot vállalnának, ha bármi veszélyt is éreznek. Majd meglátjuk, mi fog történni, de én bízom a szervezők éberségében.”
A brit üzletember azt is hozzátette, hogy a tüntetőknek nem kell bűntényt elkövetniük ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet.
„Nem kell bűnözniük. Mindössze annyit kell tenniük, hogy elállják a pályához vezető utat a transzparenseikkel, és elérik azt, hogy meghallgassák őket, elküldjék üzeneteiket. Senki nem fogja lelőni őket” – folytatta Ecclestone.
A magukat „A Február 14-i forradalom fiataljainak koalíciója” névre keresztelő tüntetők még a múlt hónapban üzenetet küldtek Ecclestone-nak, melyben figyelmeztetik a szakembert, hogy fújja le a Bahreini Nagydíjat, máskülönben nem lesz más választásuk, mint valamilyen módszerre meghiúsítani a versenyt.