A Red Bull ausztrál versenyzője, Mark Webber szerint mindenképp önbizalomra adhat okot az, hogy a hétvégi Ausztrál Nagydíjon negyedikként érhetett célba, noha a győzelemért folytatott küzdelmet csapata elveszítette a McLaren Mercedesszel szemben.
A Red Bull ausztrál versenyzője, Mark Webber szerint mindenképp önbizalomra adhat okot az, hogy a hétvégi Ausztrál Nagydíjon negyedikként érhetett célba, noha a győzelemért folytatott küzdelmet csapata elveszítette a McLaren Mercedesszel szemben.
Míg a wokingi gárda versenyzői Lewis Hamilton vezetésével kibérelték az első rajtsort Melbourne-ben, addig a Red Bull duója, Sebastian Vettel és Mark Webber csak az ötödik, illetve hatodik helyről rajtolhatott a vasárnapi futamon.
A versenyt végül Jenson Button nyerte Vettel és Hamilton előtt, míg Webber negyedikként ért célba.
Az ausztrál úgy véli, elégedettek lehetnek az elért eredményekkel.
„Jóval hátrébbról kellett építkeznem a verseny során, mint vártam, de utána sok pozitívuma volt a futamnak. A tempó nagyon erős volt” – mondta elégedetten Webber.
„Sikerült mindenkire felzárkózni és olykor én voltam a leggyorsabb a pályán. Úgy gondolom, bőven van pozitívum, és szerintem a Red Bull Racing elégedetten távozhat Melbourne-ből.”
„Igen, megvertek minket, és a McLaren nagyszerű munkát végzett, Jenson pedig megérdemelte a győzelmet, de összességében arra számítottunk, hogy nehezebb dolgunk lesz a versenyen. Alig várom már a következő versenyt, az újabb remek küzdelmet.”
A Red Bull versenyzője hozzátette, biztos benne, hogy idén láthatunk még nagy csatát a két csapat versenyzői között.
„Két nagyon jól szervezett csapatról van szó, és jó versenyeket tudhatunk magunk mögött. A versenyzők nagyon tapasztaltak abban, hogy hazahozzák az autót, de valójában a McLaren jobb pozícióban volt az időmérőn, szóval némiképp fel kellett zárkóznunk.”
„Még nagyon korai szakaszában járunk a bajnokságban, de úgy tűnik, hogy lesz néhány nagyszerű csata az idei esztendőben.”