A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel rajtolhat az élről a Bahreini Nagydíj vasárnapi futamán. Az időmérő edzésen Lewis Hamilton és Mark Webber szerezte meg a második, illetve a harmadik helyet.
A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel rajtolhat az élről a Bahreini Nagydíj vasárnapi futamán. Az időmérő edzésen Lewis Hamilton és Mark Webber szerezte meg a második, illetve a harmadik helyet.
Ahogy az várható volt, több csapat harcolhatott az első rajthelyért szombaton, Manamában: a Mercedes, a Red Bull és a McLaren versenyzői is esélyesek voltak arra, hogy megszerezzék a pole-t, végül azonban a címvédő alakulat örülhetett.
Vettel 1 tizedmásodperccel futott jobb időt a Q3-ban, mint a második helyen végző Lewis Hamilton, aki Mark Webber elől kezdheti majd meg a holnapi viadalt. A másik McLarennel Jenson Button negyedik lett, míg a favoritnak tartott Nico Rosbergnek be kell érnie az ötödik rajtpozícióval.
Hatalmas meglepetésre beverekedte magát a legjobb tíz közé a pénteken még sokat szenvedő Toro Rossó, sőt, Daniel Ricciardo a Q3-ban a hatodik legjobb időt érte el. Mögötte a szintén parádézó Sergio Perez, valamint Fernando Alonso és Paul di Resta zárt.
Nem jutott a legjobb tíz közé a ferraris Felipe Massa, valamint Kimi Räikkönen sem: mindketten áldozatai lettek a második etap végén látott dömpingnek, amikor is a legtöbb versenyző mindent megtett azért, hogy javítson addigi legjobbján.
A legrosszabbul kétségkívül a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher zárt, aki már a Q1-ből sem jutott tovább. A csapat tájékoztatása szerint a W03-as versenygép DRS-rendszerével voltak problémák, a német ezért nem futott még egy mért kört az első szakasz végén.
A Mercedes balszerencséjének köszönhetően Heikki Kovalainen továbbjutott a második szakaszba, így a holnapi futamon a tizenhatodik helyről rajtolhat majd.
A versenyt magyar idő szerint 14 órakor tartják majd Bahreinben.