Kihasználná a McLaren gyengélkedését a 2013-as Forma-1-es szezon elején a Force India csapata.
Kihasználná a McLaren gyengélkedését a 2013-as Forma-1-es szezon elején a Force India csapata.
A Jenson Buttonnal és Sergio Perezzel felálló gárda igencsak gyengén kezdte az idei bajnokságot, előbbi versenyző révén mindössze két pontot szerzett az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon.
A McLaren a következő versenyeken sem számít komoly javulásra, és noha a Force Indiánál biztosak benne, a wokingi alakulat előbb-utóbb magára talál, szeretnék a legtöbbet kihozni a helyzetből.
„Nyilvánvalóan összekapják majd magukat, tehát addig kell kihasználnunk ezt, amíg lehet” – mondta Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke.
„Nem tart sokáig a gyengélkedésük, ha viszont sikerül kihasználnunk, némi előnyre tehetünk szert.”
A Force India remek teljesítménnyel rukkolt elő Ausztráliában, ahol versenyzői tíz pontot szereztek múlt hétvégén, sőt, Adrian Sutil a verseny egy szakaszában az élen is állt.
„Az autónak megvan a tempója, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy a Red Bull, a Ferrari, vagy a Lotus ellenfelei vagyunk-e” – fogalmazott Fernley.
„Úgy gondolom, ők eléggé elléptek, nekünk pedig csak egy kicsit sikerült előrelépnünk, tehát mindent egybevetve nőtt a lemaradásunk. Bizonyos fokig a senki földjén vagyunk – jobbak vagyunk, de nem elég jók.”