Kimi Räikkönen elsőségével zárult a Forma-1-es Maláj Nagydíj esőáztatta második edzése. A finn versenyzőt Sebastian Vettel és Felipe Massa követte a második, illetve harmadik helyen.
Kimi Räikkönen elsőségével zárult a Forma-1-es Maláj Nagydíj esőáztatta második edzése. A finn versenyzőt Sebastian Vettel és Felipe Massa követte a második, illetve harmadik helyen.
Bár a másfélórás gyakorlás még száraz pályán vette kezdetét, 40 perc után megérkezett a zuhé a pálya fölé. A végeredmény tehát már ekkor kialakult, hiszen a csapatok mindent megtettek azért, hogy amennyi időt csak lehet, pályán töltsenek a tréning első felében.
Räikkönen alig 19 ezredmásodperccel utasította maga mögé a Red Bull világbajnokát, Sebastian Vettelt, akit a két Ferrari követett ezúttal Felipe Massa – Fernando Alonso sorrendben.
Az első edzésen leggyorsabb Mark Webber ezúttal csak ötödik lett, megelőzve a Lotus másik versenyzőjét, Romain Grosjeant.
A Mercedesek ezúttal nem villogtak: Nico Rosberg hetedik, Lewis Hamilton kilencedik lett, kettejük közé Paul di Resta férkőzött be, míg a másik Force Indiával Adrian Sutil tizedik lett.
Ezúttal sem jutottak a legjobb tíz közé a McLaren versenyzői, Sergio Perez és Jenson Button hátránya bő 1,2 másodperc lett a tréning végére az élen végző Räikkönenhez képest.
A McLaren duóját a Sauber istálló párosa követte, a tizenötödik helyen Jean-Eric Vergne zárt.
A két sereghajtó istálló közül ezúttal a Marussia volt jobb, hiszen Jules Bianchi úgy lett tizennyolcadik, hogy még a williamses Valtteri Bottast is maga mögé utasította.
A hétvége programja szombaton, magyar idő szerint 6 órakor folytatódik a harmadik szabadedzéssel.