Egy hete Ausztráliában Nico Rosberg Mercedes volt a leggyorsabb az esős edzéseken, most Malajziában érdekes módon mégis az eső miatt nem sikerült előrébb kvalifikálnia magát a hatodik helynél.
Egy hete Ausztráliában Nico Rosberg Mercedes volt a leggyorsabb az esős edzéseken, most Malajziában érdekes módon mégis az eső miatt nem sikerült előrébb kvalifikálnia magát a hatodik helynél.
„Száraz pályán nagyszerű volt az autó egyensúlya, és minden tökéletesen alakult, ezt nagyon jó volt látni.”
„Amikor esni kezdett, sajnos már nem tudtuk a maximumot kihozni az autóból, és amikor a Q3-ban helyenként száraz volt a pálya, a gumik kopni kezdtek, és nem tudtam javítani a köridőmön”- összegzett Rosberg, aki ezzel együtt is jókedvűen várja a folytatást.
„Jó autónk van a versenyre, és a harmadik sorból jó pozícióból rajtolhatunk, úgyhogy már várom a folytatást. Remélhetőleg kínálkozik majd néhány jó lehetőség, amikre le kell csapnunk.”
Mint utólag kiderült, Rosberget az időmérőn egy alkalommal Kimi Räikkönen is hátráltatta, amiért a finn háromhelyes rajtbüntetést kapott. Bizonyára nem emiatt lett csak hatodik a Mercedes németje, hiszen máskülönben nyilvánvalóan erre is kitért volna nyilatkozatában.