Még a Kínai Nagydíj előtt szeretne újra elbeszélgetni a vasárnap történtekről Sebastian Vettellel a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. A szakember szerint nincs meg a bizalom versenyzőik közt.
Még a Kínai Nagydíj előtt szeretne újra elbeszélgetni a vasárnap történtekről Sebastian Vettellel a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.
A háromszoros világbajnok a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon nem engedelmeskedett a csapatutasításnak, és egy kockázatos manőverrel maga mögé utasította csapattársát, Mark Webbert.
A német utólag elnézést kért a történtekért, és elismerte, hibát követett el, Christian Horner csapatfőnök azonban még egyszer szeretne elbeszélgetni vele.
„Ezt a dolgot zárt ajtók mögött fogjuk majd elrendezni” – mondta a szakember, amikor arról kérdezték, Vettel számíthat-e valamiféle szankcióra.
„Már beszéltem vele az esetről, és a következő verseny előtt is megvitatjuk a dolgot.”
Nem a malajziai futam volt az első, ahol a Red Bull két pilótája egymásnak esett, a 2010-es Török Nagydíjon például kettejük házi csatájának ütközés lett a vége.
„Legyünk őszinték! Már a 2010-es isztambuli eset óta nincs olyan komoly bizalmuk egymásban” – mondta Horner, majd hozzátette, versenyzőik ettől függetlenül nagyon tisztelik egymást.
„A tisztelet az megvan, nagyon tisztelik egymást. De az utolsó, brazil futamon Markot is arra kértük, tartsa a távolságot, és ő elkezdett versenyezni. Ők autóversenyzők, akik a határokat feszegetik. Benne van a DNS-ükben. Ezért szerződtettük le őket, és ezért teljesítettek olyan jól együtt az elmúlt öt évben.”