Az interjú - Sebastian Vettel vallomása - F1VILÁG.HU

Az interjú – Sebastian Vettel vallomása

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Forma-1-es Kínai Nagydíj helyszínén, Sanghajban csütörtökön komoly médiaérdeklődés övezte Sebastian Vettel magyarázatát a három héttel ezelőtt történtekre. A német versenyző Sepangban a csapatutasítást figyelmen kívül hagyva megelőzte csapattársát, Mark Webbert és megnyerte a bajnokság második futamát.


A Forma-1-es Kínai Nagydíj helyszínén, Sanghajban csütörtökön komoly médiaérdeklődés övezte Sebastian Vettel magyarázatát a három héttel ezelőtt történtekre. A német versenyző Sepangban a csapatutasítást figyelmen kívül hagyva megelőzte csapattársát, Mark Webbert és megnyerte a bajnokság második futamát.

A világbajnoki címvédő Sanghajban türelmesen reagált újságírók kérdéséire, és magyarázatot adott malajziai cselekedetére.

A Maláj Nagydíj előtt még te voltál a jófiú, de azóta te vagy a rosszfiú. Mi a véleményed a kialakult helyzetről?

Sebastian Vettel: „Nem úgy tekintek magamra, mint a rosszfiúra. Nem gondolom úgy, hogy valami különösen rossz dolgot tettem. Azt hiszem, a verseny után elmondtam mindent, amit el kellett mondanom, elnézést kértem a csapattól – fontos volt számomra, hogy rögtön tiszta vizet öntsünk a pohárba. A verseny után azonnal kihasználtam a lehetőséget és beszéltem a csapattal, elmagyaráztam a történteket az én szemszögemből is, mint ahogy önöknek is a leintést követően – ennyi.”

Helmut Marko azt mondta, hogy nem lesz több csapatutasítás a Red Bullnál. Mennyire nehezíti ez meg a dolgod a világbajnoki győzelem tekintetében?

S.V.: „Nem tudom. Nem találkoztam még Helmuttal. De részemről ez semmin sem változtat.”

Hogyan jellemeznéd a kapcsolatodat Mark Webberrel most – mit gondolsz, számíthatsz a támogatására?

S.V.: Hogy őszinte legyek, soha nem kaptam támogatást tőle. A csapattól rengeteget, mindkettőnket ugyanúgy támogatnak. De ami a Markkal való kapcsolatomat illeti: mint versenyző, nagyon tisztelem őt, de azt hiszem, többször előfordult már korábban, hogy segíthette volna a csapatot, ám nem tette meg.”

Szóval ezért tetted?

Hirdetés

S.V.: „Már elmagyaráztam, hogy miért. Hogy hisznek-e nekem, vagy sem, az már más tészta.”

De azt mondtad, hogy Mark soha nem segített téged. Visszafizetted neki a kölcsönt?

S.V.: „Közvetve lehet ezt mondani, de ahogy megpróbáltam elmagyarázni nektek a futam után, véleményem szerint mindig az őszinteség a legjobb. Néha viszont épp ez az, amit az emberek nem akarnak hallani. Ahogy láthatjuk, a viszály sokkal kelendőbb az igazságnál. A verseny után elmondtam, mi történt. Versenyeztem, és versenyzőként arra összpontosítottam, hogy megnyerjem a versenyt. Aztán szóltak a rádión, amit hallottam, de akkor nem igazán értettem. Meg kellett volna értenem. Ezért is kértem elnézést a csapattól, mert az akciómmal a csapat fölé helyeztem magam. Hogy elhiszik-e ezt, vagy sem, az önökön múlik.”

Nem tudtad pontosan, mit is művelsz?

S.V.: „Elnézést kértem a csapattól, mert a csapat tagjaként szerettem volna ezt megtenni. Egyike vagyok ezeknek az embereknek – persze lehet erre azt mondani, hogy fontosabb vagyok, vagy éppen nem, de ugyanazon a szinten vagyok, és csapattagként nem tettem eleget az utasításnak – és mint már mondtam, ez nem állt szándékomban. A célom az volt, mint autóversenyző, hogy megnyerjem a futamot, szóval nem kérek bocsánatot a győzelemért.”

Visszatérve a verseny korábbi szakaszára: a te döntésed volt, hogy az első kiállásnál slick-gumikra váltasz, vagy a csapat határozott így?

S.V.: Az én döntésem volt. A kör elején beszóltam a rádión, hogy elég száraznak tűnik a pálya. A kör végére úgy érkeztem, hogy a határon vagyunk, és úgy gondoltam, bejövök és vállalok némi kockázatot – mert úgy éreztem, már elég száraz az aszfalt. Sajnos – mint utólag kiderült – nem volt tökéletes döntés, talán egy körrel korábban álltam ki, mint kellett volna. Ráadásul előnyben is voltam, szóval semmi szükség nem volt arra, hogy elsőként jöjjek ki. De úgy éreztem, elérkezett az idő, ezért döntöttem így. Mint kiderült, még túl nyirkos volt a pálya, ráadásul forgalomba jöttem vissza, az 1-es, 2-es és 3-as kanyarok pedig még nedvesek voltak kicsit, szóval a többiek rögtön meg is előztek az intermediate-gumikkal, amikor pedig a pálya szárazabb részéhez értünk, mögöttük voltam, szóval nem tudtam hasznot húzni az egészből. Összefoglalva tehát túl sokat vesztettem.”

Amit később csináltál, az tehát amolyan jóvátétel akart lenni?

S.V.: „Nos, az történt, hogy versenyeztem és győzni akartam. Ebből a szempontból eredményes voltam.”

A verseny után bocsánatot kértél Marktól, most viszont nem teszed. Megváltozott a véleményed?

S.V.: „Ezeket a dolgokat rögtön tisztáztam vele szemtől szembe. Úgy gondolom, ha valami történt a múltban, akkor vagy többet beszéltek róla, vagy kevesebbet annál, mint amennyit érdemes lett volna. Nem az én stílusom a médiához való rohanás, és az, hogy magyarázzam a dolgokat. Ha van valami mondanivalóm, akkor azt közlöm.”

A verseny során Mark miatt a Mercedesek közé kerültél. Felidegesített ez?

S.V.: Nem voltam ideges, csak szóltam a rádión, hogy gyorsabb vagyok. Szerintem volt itt némi félreértés, mert amit mondtam, az talán egy kicsit arrogánsnak tűnt, de valójában csak annyit jelentett, hogy nagy volt a nyomás rajtam hátulról. Mark egyből felvette a tempót, ahogy közelebb kerültem hozzá, sőt, az etap vége felé őszintén szólva még gyorsabb is volt egy kicsit. Kezdetben kicsit közelebb mentem hozzá, amiért nem hibáztatom, és Lewis is nagyon közel volt. A Mercedes versenytempója erős volt, és a mi szempontunkból szerencse, hogy kifogytak az üzemanyagból és nem tudtak minket hajtani egészen a futam végéig.”

Kaptál megrovást a csapattól?

S.V.: Tele van sebhelyekkel a hátam! Nem. Ahogy már mondtam, szeretem szemtől szembe tisztázni a dolgokat. Mindig nyitott voltam, és azt hiszem, őszinte is, szóval, ha el kell ismernem valamit, vagy beszélni kell valamiről, amit elrontottam, akkor nem okoz problémát annak bevallása. Talán nem mindig könnyű az igazat mondani, de a verseny után pontosan ezt tettem, és a csapattal is beszéltem. Nem az volt a célom, hogy a saját érdekeimet a csapat érdekei fölé helyezzem, mert én is csapattag vagyok – egy vagyok közülük. És a csapat rendkívüli erőfeszítéseket tesz azért, hogy esélyem legyen versenyeket nyerni, és erős autónk legyen, és alapvetően bíznak bennem. Szeretném visszafizetni ezt a bizalmat amennyire csak lehet.”

Nem gondolod úgy, hogy Christian Horner pozíciója meggyengült az akciód miatt?

S.V.: „Mondhatják ezt… de ahogy már elmondtam, rögtön a történtek után beszéltem mindenkivel és magyarázatot adtam a történtekre. Nem az volt a szándékom aláássak a csapatfőnök döntésének.”

Hogy fogod megoldani a helyzetet Markkal? Meg tudtok bízni egymásban?

S.V.: „Nem nevezném ezt bizalomnak, hogy őszinte legyek. Azt gondolom, professzionális kapcsolatban vagyunk. Mint azt már mondtam korábban is, többször előfordult, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy kellett volna, és azt is kifejtettem már, hogy mint versenyzőt nagyon tisztelem őt. Nagyszerű dolgokat ért el pályafutása során az F1-ben, de még a Forma-1 előtt is, és én tisztelem ezt.”

Szeretnél új csapattársat jövőre?

S.V.: „Ezt nem nekem kell eldöntenem.”

Nem neked kell eldöntened, de véleményed azért lehet. Szeretnél új csapattársat?

S.V.: „Tudom, hová akarnak kilyukadni… de nem szeretek rosszat mondani másokról. Nem az én stílusom a panaszkodás és a dolgok kibeszélése. Ha van valami, amiről úgy érzem, hogy el kell mondanom, akkor az adott dolog szempontjából kompetens személynek címzem azt.”

Ha megértetted volna a csapatutasítást, akkor engedelmeskedtél volna? Mivel a legjobb gumijaid voltak az utolsó etapra.

S.V.: „Azt hiszem – ahogy említették – gyorsabb voltam a végén. Ezért is tudtam előzni. Az előzés nem könnyű a Forma-1-ben, ezt ne felejtsük el. Hogy megértettem-e az üzenetet, és belegondoltam-e, nem tudom, hogy van-e tökéletes válasz erre. Nyilván észleltem az adott pillanatban, hogy van némi ellentét a dologban, mert egyrészről én egy olyan fajta srác vagyok, akik tiszteletben tartja a csapatutasítást, másfelől viszont nem Mark volt az, aki megérdemelte a győzelmet.

Szóval hasonló körülmények mellett ugyanígy tennél?

S.V.: „Nem tudom, hogy van-e megfelelő válasz erre a kérdésre, mert az adott pillanatban másképp alakulhatnak a dolgok, de feltehetően ugyanezt tenném.”

Hogyan fogsz versenyezni Markkal ezentúl?

S.V.: „Nem dőlt össze a világ. Elvégre minden reggel belépek az F1-es paddockba, mert olyasvalamit csinálhatok, amit imádok – imádok versenyezni, imádok itt lenni, imádok együtt dolgozni a csapattal és a srácokkal, nagyon élvezem az egészet. Nagy elégedettséggel tölt el ez az egész, és kétlem, hogy lenne bármi más, ami ekkora örömet okoz nekem. Olykor nehéz idők járnak ránk, máskor könnyebbek, de elvégre ezért vagyok itt, és ez az, amit a legjobban élvezek.”

Christian Horner azt mondta, hogy semmi értelme nem lett volna azt mondani neked, hogy add vissza a vezetést Malajziában, mivel azt is figyelmen kívül hagytad volna. Ez annak a jele, hogy ez már a te csapatod, és Christian elveszítette az irányítást?

S.V.: „Nem hiszem, hogy ez így van. Azt gondolom, a körülmények más természetűek. Ő a főnök, ő irányítja a csapat minden munkatársát, ő vezeti a csapatot, szóval azt hiszem, az én pozícióm sem változott. Én vagyok a versenyző.

De megtagadtál egy utasítást és nem kaptál érte semmit.

S.V.: „Bocsánatot kértem ezért és komolyan is gondoltam. Szankció vagy büntetés? Egy kicsit talán álomvilágban élnek, mégis mit vártak, mi fog történni? Tegyenek javaslatot! Belsőleg foglalkozunk ezzel a dologgal. Mint már mondtam, elnézést kértem a csapattól, és nagyon komolyan vettem a dolgot, a lehető leghamarabb beszélni szerettem a gárdával, nemcsak az itteniekkel, hanem mindenkivel.”

Szóval, ha Christian azt mondta volna neked, hogy add vissza a pozíciót, megtetted volna?

S.V.: „Nem akartam megtagadni az utasítást, mert nem értettem meg azt. Hallottam, de nem igazán értettem, pedig kellett volna. Bocsánatot kértem ezért, mert az akciómmal figyelmen kívül hagytam a csapat érdekeit és a csapat fölé helyeztem magam. Megértve az üzenetet, átgondolva azt, reagálva rá, belegondolva abba, mit is akart a csapat, hogy Mark maradjon az első, én pedig a második… azt hiszem, átgondolnám a dolgot, és vélhetően ugyanígy cselekednék. Ő nem érdemelte meg. Számomra az a legjobb, ha magamat adom. Mindig őszinte vagyok és az igazat mondtam a verseny után.”

Azt mondtad, nem szeretsz kibeszélni másokat – viszont a verseny elején Markra panaszkodtál a csapatrádión…

S.V.: „Önök ezt úgy értelmezik, hogy panaszkodtam, én viszont el tudom mondani, hogy mit jelentett ez a mondat szóról szóra. A tény az, hogy akkor gyorsabb voltam, és nyomás nehezedett rám hátulról. Amint közelebb kerültem Markhoz, ő rákapcsolt – ekkor nem volt problémám Nicóval [Rosberg], és egy kicsit el tudtam távolodni Lewistól is. Végül nem volt elég, de ezért nem hibáztatom őt.”

A csapaton belüli háború hatással lesz bajnoki esélyeidre?

S.V.: „Nem hiszem, hogy háború van, hogy őszinte legyek.”

A Multi-21 kód melyik részét nem értetted?

S.V.: „Ez egy kód… hogy hiszik-e, vagy sem, önökön múlik. Én csak azt tudom elmondani, ami valójában történt, hogy elfogadják-e, vagy nem, az az önök dolga. Figyeltem a kormányra, és nem azt mondom, hogy kicsit összezavarodtam, de nem találtam a motorvezérlés beállítását, hiszen a versenyeken folyton állítgatjuk ezeket. Egy ideje már használjuk ezt a kódot csapaton belül, meg kellett volna értenem, de nem így történt.”

Miért gondolod úgy, hogy Mark nem érdemelte meg a győzelmet?

S.V.: „Nem szeretek kibeszélni másokat. Nem a stílusom. Eleget mondtam már. A lényeg, hogy versenyeztem, gyorsabb voltam, megelőztem őt és nyertem.”

Nem arról van szó, hogy azért előzted meg őt, mert tudtad, hogy [Fernando] Alonso kiesett a versenyből?

S.V.: „Őszintén szólva nem nagyon érdekelt, hol van épp Fernando.”

De vélhetően ő a legfőbb riválisod. Markot talán nem tartod olyan komoly ellenfélnek, és nem akartál hét pontot otthagyni az asztalon?

S.V.: „Hogy őszinte legyek, nem a maximum pont járt a fejemben. Inkább a futamgyőzelem, az, hogy megnyerjem. Ez volt a bajnokság második versenye. Tudom, hogy még sok van hátra. Sorozatban háromszor nyertük meg a bajnoki címet. Tudom, mennyi minden fog még történni. Néha tetszeni fog, néha viszont nem. De a szezon során történnek olyan dolgok, mint Fernandóval: kicsit megsérült az első szárnya ez pedig a versenye végét jelentette, nulla pontot. Ilyen dolgok mindenkivel történnek majd, akár tetszik, akár nem. Hogy el lehet-e kerülni? Nem. Előfordulhat, de ahhoz kellene némi szerencse. Az efféle dolgok mindenkit utolérnek, és a bajnokság második versenyén még nem a számok jártak a fejemben. Nem gondolok a pontokra. A futamgyőzelem jár a fejemben. Lehet erre azt mondani, hogy hülyeség, de ha túlságosan a bajnoki címre és a pontokra összpontosítok, akkor nem a pillanatban élek. Nem versenyzek. Vagy előnybe kerülök, vagy nem próbálom meg növelni azt, mert azt gondolom, hogy túl kockázatos. És jobb 12 pont a negyedik helyért, mint hárommal több a harmadikért. Az autóban ülve nincs idő ezeken a dolgokon rágódni. Ha látod a lehetőséget és tiszták a gondolataid, hajtani fogsz érte. Ha kétségei vannak az embernek, nekivág és összetöri magát.”

„Egy példával is tudok szolgálni: tavaly a bokszból rajtoltam Abu Dhabiban. Megsérült az első szárnyam és újra hátracsúsztam. A verseny végén negyedik voltam, Jensont [Button] kellett megelőznöm. Nagyon nehéz volt, mert ugyanolyan gyors volt, mint én. Erre lehet mondani, hogy az utolsó helyről jöttem fel, Fernando csak két pozícióval volt előrébb, mi értelme annak a három pontnak? Vezetem a bajnokságot, szóval csak nyugi! Bezsebelni a biztosat, és nem bevállalni olyan kockázatos manővert, mint amilyet bevállaltam Jensonnal szemben. Láttam a lehetőséget és dobogóra akartam állni. Mentem érte! Tudtam, hogy a bajnokság fontos, és meg is akartam nyerni. De láttam a lehetőséget és ki akartam használni. Nem gondoltam meg kétszer. És meglett a harmadik hely, és végül három ponttal nyertem meg a bajnoki címet…”

Elég nagy a feszültség közted és Mark között. Hogy fogsz megbirkózni ezzel?

S.V.: „Köszönünk egymásnak, ugyanúgy, ahogy eddig.”

Szóval akkor sok hűhó semmiért? Megadtad a rajongóknak azt, amit látni akartak, kaptál egy utasítást, amire azt mondtad, hogy azért vagy itt, hogy nyerj és versenyezz…

S.V.: „Elég szokványos két hetem volt, nagyon csendes. Volt időm felkészülni erre a versenyre, aminek örülök. Megpróbáltam felkészülni, most pedig a lehető legjobb formában vagyok itt, és alig várom már, hogy vezessem az autót. Ez talán túl egyszerűnek tűnik, de így érzem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!