Újabb Mercedes-pole, ezúttal Rosberg az első - F1VILÁG.HU

Újabb Mercedes-pole, ezúttal Rosberg az első

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az egy héttel ezelőtti Kínai Nagydíjhoz hasonlóan Bahreinben is egy Mercedes rajtolhat az élről, ezúttal Nico Rosberg nyerte az időmérő edzést. Mellőle Sebastian Vettel rajtol, a második sorból a két Ferrari indul majd.


Az egy héttel ezelőtti Kínai Nagydíjhoz hasonlóan Bahreinben is egy Mercedes rajtolhat az élről, ezúttal Nico Rosberg nyerte az időmérő edzést. Mellőle Sebastian Vettel rajtol, a második sorból a két Ferrari indul majd.

Az már az időmérő edzés rajtja előtt biztos volt, hogy Mark Webberé, Esteban Gutierrezé és Lewis Hamiltoné nem lehet a pole pozíció Bahreinben, még akkor sem, ha ők lennének a leggyorsabbak a Q3-ban. Mint ismert, előbbi két pilóta három-, illetve öt rajthelyes büntetést hozott magával a múlt hétvégi Kínai Nagydíjról, míg Hamilton váltócsere miatt lesz majd kénytelen öt helyet hátragurulni a rajtrácson.

A harmadik edzés legjobbja, Fernando Alonso az időmérő első etapjában is gyors volt, 1:32.878-cal remek időt futva állt az élre. Ez bőven elég is volt neki ahhoz, hogy a legjobb idővel kerüljön a Q2-be.

Ritka dolog történt a Q1-ben, ráadásul duplán: Romain Grosjean és Lewis Hamilton, illetve kicsit hátrébb Valtteri Bottas és Pastor Maldonado is hajszálra azonos időt futott. Utóbbinak ez kiesést ért, Bottas viszont még továbbcsúszott a középső etapba.

Maldonado mellett Gutierrez is kiesett, aki a büntetést is figyelembe véve az utolsó helyről rajtol majd jelen állás szerint. Rajtuk kívül a két Caterham és a két Marussia vérzett még el az első körben, a kiscsapatok párharcát ezúttal Charles Pic révén a Caterham nyerte. Jules Bianchi autója továbbra is gyengélkedik, az etap végén a bokszban ismét lángok csaptak fel belőle.

A negyedórás második szakaszban Paul di Resta kezdett pokolian jól, 1:33.335-ös idővel ugrott az élre a Force Indiával. A skótot Alonso, majd Nico Rosberg is túlszárnyalta – a Mercedes versenyzője a hétvége legjobbjával vezetett.

A hajrában az új szett közepes keverékű gumikkal Sebastian Vettel tovább faragta a legjobb köridőt. A top10-be való bejutásért sokkal nagyobb harc folyt. Már-már úgy tűnt, Grosjean simán továbbjut, így a Lotus idő előtt be is hívta őt a bokszba. Vesztükre, mert utolsó körén Jenson Button megverte a franciát, elcsaklizva tőle a 10. helyet. Button ennek annyira örült, mintha pole pozíciót szerzett volna – a McLaren jelenlegi helyzetét tekintve ennek is örülniük kell.

Kiesett még a másik McLarennel Sergio Perez, a két Toro Rosso, Nico Hülkenberg a Sauberrel és a williamses Bottas is.

Az utolsó tíz perces etapban először csak négyen mutatták meg magukat, köztük Rosberg, Alonso, Hamilton és Di Resta volt a sorrend. Rosberg 1:32.5-ös idővel nyitott.

Hirdetés

Az utolsó bő három percre maradt a döntés, hogy kié lesz majd a pole pozíció. Massa kemény gumikkal ment ki a pályára, így ő az időmérőt már a futamot szem előtt tartva beáldozta a kvalifikációt.

Olyan nagy veszteség azonban így sem érte a brazilt, hiszen Hamilton és Webber a büntetése miatt kikerült előle, így a negyedik helyről rajtol majd. A pole pozíciót Rosberg szerezte meg, amin maga is meglepődött, a rádión az ünneplés közben visszakérdezett, hogy “ezt honnan kaptuk elő”? A hajrában Vettel és Alonso lehetett volna még rá veszélyes, de végül a két világbajnok nem tudta megelőzni a remek napot kifogó németet.

A Q3-ban elért eredménye alapján Hamilton negyedik, Webber ötödik lett, de a büntetések miatt a 9., illetve a 7. helyről várhatják majd a rajtot. Így Webber elé került mindkét Force India, Kimi Räikkönen pedig a 8. helyre került. Button mért kör nélkül fejezte be az utolsó etapot, így ő szabadon dönthet a taktikáról.

A taktikáról, ami ismét fontos lesz. Az első kilenc helyezett körül egyedül Massa indul majd a kemény gumikkal, a többiek a közepesekkel rajtolnak. Érdekes lesz látni, hogy ezúttal melyik verzió kamatozik majd jobban.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 14 órakor kezdődik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!