Meglepő módon az első rajtsort kibérelő Mercedes-pilótáknál lényegesen több oka van az optimizmusra a verseny előtt Sebastian Vettelnek, aki a harmadik helyről rajtol majd, de mint mondja, ő sem számít sétagaloppra.

„Őszintén mondom, nagyon elégedett vagyok. Tegnap és ma reggel is elégedett voltam az autóval, egyértelmű javulást értünk el”- nyilatkozta a címvédő.
„Hosszú lesz a verseny, és minden a gumik kopásáról szól majd. Az abroncsok nem tartanak olyan hosszan, amennyire szeretnénk. Nekünk ugyan több lágy gumink van, mint a többségnek, de hogy ez a segítségünkre lesz-e majd, az kiderül holnap.”
A Red Bull versenyzője a Mercedes-pilóták pesszimizmusa ellenére sem számít arra, hogy könnyedén eléjük kerülhet majd. „Most előttünk vannak, és futottak néhány hosszú etapot, amik szerintem nem voltak túl rosszak. Pénteken a Ferrarik és a Lotusok is nagyon versenyképesek voltak a hosszú etapokon, úgyhogy ők is nagyon erősek lesznek a versenyen”- latolgatta az esélyeket a német.