Minden bizonnyal a továbbiakban is Barcelonában rendezik majd a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat – a katalán szervezők a múlt hétvégi futam után kijelentették, már a jövő évi teendőkkel foglalkoznak.
Minden bizonnyal a továbbiakban is Barcelonában rendezik majd a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat – a katalán szervezők a múlt hétvégi futam után kijelentették, már a jövő évi teendőkkel foglalkoznak.
2008 és 2012 között a valenciai utcai pályán is tartottak Forma-1-es versenyt, a helyszín azonban az idei szezonra kikerült a versenynaptárból.
Később arról szóltak a hírek, a versenypálya Barcelona mellett amolyan rotációs rendszerben, kétévente láthatná vendégül a Forma-1-et, a Circuit de Catalunya igazgatója, Salvador Servia azonban a minap kijelentette, jövőre is a katalán fővárosban lesz a Spanyol Nagydíj.
„Már dolgozunk a jövő évi versenyen. Már nyilvánosságra is hoztuk a 2014-es jegyárakat” – mondta a szakember.
„23 éve rendezünk Forma-1-es versenyt, a célunk pedig az, hogy még legalább ennyiszer ellátogasson ide a királykategória. Tavaly elkezdtünk értékesíteni a tengerentúlon, utazási irodákat céloztunk meg, és idén is hasonlóképp dolgoztunk.”
„Elég sok jegyet adtunk el Angliában, Németországban és Franciaországban is. Válság van, de továbbra is olyan szintű versenyt rendezünk majd, mintha még mindig gazdagok lennénk.”