Räikkönen: Nem meglepő, hogy második vagyok - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Nem meglepő, hogy második vagyok

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen úgy véli, egyáltalán nem meglepő, hogy csapata ilyen kiváló formában vágott neki a 2013-as bajnokságnak. A finn jelenleg második a bajnoki összetettben.



A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen úgy véli, egyáltalán nem meglepő, hogy csapata ilyen kiváló formában vágott neki a 2013-as bajnokságnak.

A finn pilóta Sebastian Vettel mögött a második helyet foglalja el a bajnoki tabellán úgy, hogy az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat megnyerte, az elmúlt három versenyen pedig három második helyezést szerzett.

Räikkönen tavaly harmadikként zárta a bajnokságot Vettel és Fernando Alonso mögött, éppen ezért nem tartja meglepőnek, hogy idén is ilyen jól áll a pontversenyben.

„Nem tudom, miért kéne meglepettnek lennünk; nem hinném, hogy van bármiféle varázslat emögött” – mondta a 2007-es év legjobbja.

„Szerettük volna jobban kezdeni az idényt, mint tavaly, és ezt sikerült is megtenni. Már ismerem a csapatot, ők is engem, több tapasztalattal rendelkezünk, és elég következetesek és gyorsak voltunk eddig.”

„A célunk az volt, hogy jobban kezdjük az első versenyeket, és már most jó helyzetben vagyunk. Több versenyt is szerettünk volna nyerni, de ez nem jött össze. Visszatekintve az ember persze soha nem elégedett, még akkor sem, ha megnyerte az összes futamot – 100 százalékig talán akkor sem lesz elégedett.”

Noha Räikkönen idén csupán egyszer szorult le a dobogóról, mindössze egy alkalommal fordult elő az is, hogy a harmadiknál jobb helyre kvalifikálta magát.

Annak ellenére, hogy a Lotus E21-es modelljének versenytempója sokkal jobb volt eddig, mint egykörös teljesítménye – mely problémát a csapat Monacóra szeretne megoldani –, Räikkönen nem gondolja úgy, hogy az enstone-i gárda jogtalan előnyhöz jutott a Pirelli abroncsai által.

„Egy kicsit változtak a dolgok az évek során, de a lényeg még mindig ugyanaz. Ha nem vagy gyors, nem fogsz dobogóra állni: először tehát elég erősnek kell lenned ahhoz, hogy tűzközelbe kerülj. Talán több lehetőség van arra, hogy a különféle gumikkal valamit másképp csinálj, de korábban például az üzemanyaggal lehetett jobban játszadozni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!