Annak ellenére, hogy aktív versenyzők is részt vehetnek majd a július 17-19. közötti fiatal pilóták tesztjén, Robin Frijns szerint bőven lesz feladatuk az ifjú pilótáknak.
Annak ellenére, hogy aktív versenyzők is részt vehetnek majd a július 17-19. közötti fiatal pilóták tesztjén, Robin Frijns szerint bőven lesz feladatuk az ifjú pilótáknak.
A fiatal versenyzők tesztjén eredetileg csak olyan versenyzők vehetnének részt, akik legfeljebb két Forma-1-es versenyen álltak rajthoz, miután azonban a múlt hétvégi Brit Nagydíjon komoly problémák merültek fel a Pirelli abroncsaival, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, a hatékony gumifejlesztés érdekében a csapatok aktív pilótái is munkába állhatnak majd.
Ők azonban kizárólag az abroncsokon dolgozhatnak majd, az FIA pedig gondosan ügyel arra, hogy az egyéb fejlesztéseket csak a fiatal tehetségek teszteljék a versenyautókon.
A Sauber színeiben a 21 esztendős Robin Frijns is pályára gurulhat majd Silverstone-ban, aki továbbra is úgy véli, a fiatal versenyzők hasznos munkát végezhetnek majd a tesztnapok során.
„Nehéz teszt lesz, de nagyon örülök, hogy lehetőségem lesz majd vezetni a 2013-as autót” – mondta a holland tehetség a formula1.nl című internetes lapnak nyilatkozva.
„Lesz néhány új fejlesztés, melyet kipróbálhatunk.”