A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier elismerte, egyeztetéseket folytat a Sauber istálló versenyzőjével, Nico Hülkenberggel, aki 2014-ben az esetlegesen távozó Kimi Räikkönen helyét vehetné át az alakulatnál.
A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier elismerte, egyeztetéseket folytat a Sauber istálló versenyzőjével, Nico Hülkenberggel, aki 2014-ben az esetlegesen távozó Kimi Räikkönen helyét vehetné át az alakulatnál.
Bár az enstone-i gárda mindent megtesz azért, hogy megtartsa a finn versenyzőt, jó esély van arra, hogy a 2007-es év legjobbja a Red Bull Racing csapatánál folytatja Forma-1-es pályafutását.
„Az elmúlt két évben sikerült csökkentenünk a lemaradásunkat a Red Bullhoz képest” – mondta Eric Boullier csapatfőnök a BBC Sportnak nyilatkozva.
„Kimi szeretné tudni, hogy folytatni tudjuk-e ezt a tendenciát. Folyamatosan beszélünk arról a technikai csomagról, mely rendelkezésünkre áll majd.”
A francia szakember elárulta, véleménye szerint már augusztus előtt döntés születik arról, hogy Räikkönen náluk folytatja-e, vagy sem. Eközben Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója úgy nyilatkozott, a nyári szünetben, tehát augusztusban dől el, hogy ki lesz Sebastian Vettel csapattársa 2014-ben.
Boullier emellett megerősítette azokat a pletykákat, melyek szerint az év első felében kicsit megkéstek Räikkönen fizetésével.
„Késve fizettünk” – vallotta be a csapatfőnök.
„De végül kifizettük, és ezt meg is kell tennünk, ha meg akarjuk tartani őt.”
Múlt héten olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Nico Hülkenberg szerződést bontott a Sauber alakulatával, mivel a hinwili gárda anyagi problémái miatt nem tudta kifizetni már májusi munkabérét sem. Jó esély van tehát arra, hogy a német jövőre egy másik istállónál folytatja pályafutását.
A pletykák szerint Hülkenberg a Lotusnál kopogtat, Eric Boullier csapatfőnök pedig meg is erősítette, tárgyalnak a 25 esztendős pilótával.
„Kapcsolatban állok Nicóval” – idézi a szakember szavait a Motorsport-Total.com című német szaklap, mely tudni véli, Boullier a force indiás Paul di Restával is egyeztetéseket folytat.