A kiábrándító 2013-as idény ellenére a Forma-1 korábbi világbajnoka, Jenson Button nem fontolgatja, hogy búcsút int jelenlegi csapatának, a McLaren Mercedesnek. A brit szerint a jövőben ismét vb-címért harcolhatnak.
A kiábrándító 2013-as idény ellenére a Forma-1 korábbi világbajnoka, Jenson Button nem fontolgatja, hogy búcsút int jelenlegi csapatának, a McLaren Mercedesnek.
A 2009-es év legjobbja az eddig eltelt kilenc versenyen képtelen volt dobogóra állni, ráadásul a wokingi gárda már bevallottan a következő bajnokságra összpontosít, így nem várható komoly előrelépés a McLarentől a szezon hátralévő részében sem.
És bár elismerte, egyelőre semmi sem garantálja, hogy jövőre is a McLaren versenyzője lesz, Button kijelentette, készen áll arra, hogy folytassa a partnerséget a patinás angol istállóval.
„Ha ez egy olyan csapat volna, mely rendszerint a negyedik, vagy ötödik helyen végez a bajnokságban, akkor nyilván körülnéznék máshol” – mondta a 33 esztendős versenyző, aki 2010-ben csatlakozott a McLarenhez, miután bajnoki címet nyert a Brawn GP-vel.
„Ebben az esetben egy élcsapatot keresnék, egy olyat, mely győztes autót tudna alám rakni. De ez a csapat nem rendszerint a konstruktőri negyedik, vagy ötödik helyért harcol. Ez most egy rossz év, de a következő esztendőkben ez a csapat bajnoki címekért csatázhat majd. Szóval nem keresek másik csapatot, ahogy azt néhányan gondolják.”
Button még 2011-ben hosszabbította meg szerződését a McLarennel: a felek akkor egy több évre szóló megállapodást írtak alá, melynek értelmében akár 2015 végéig folytathatják együttműködésüket.
A 2009-es év világbajnoka többször kifejtette már, a wokingi gárda színeiben szeretné befejezni Forma-1-es pályafutását.