A szombati problémák után Mark Webber remek versenyzéssel negyedikként ért célba a Hungaroringen, amivel a 10. helyről indulva elégedett lehetett.
A szombati problémák után Mark Webber remek versenyzéssel negyedikként ért célba a Hungaroringen, amivel a 10. helyről indulva elégedett lehetett.
„Jó taktikát választottunk. Tudtuk, hogy kulcsfontosságú lesz a jó első kör, ami után sikerült forgalom nélkül autóznom, és ez nagyon kellett”- nyilatkozott az ausztrál a leintés után.
„A rajt rendben volt, míg az első etap nagyon jól sikerült, megszorongattam Kimit (Räikkönen) is. Az autóm nagyon trükkösen viselkedett az első három-négy körben, amikor a lágyabb gumikon autózóknak jobb volt a tapadása, utána azonban már mentünk előre.”
„Nem hiszem, hogy ennél az eredménynél jobbat elérhettünk volna ma. A stratégia jól bevált, és egészen a legvégéig a tempó is jó volt a lágygumikon”- összegzett Webber.