A Red Bull kétszeres futamgyőztese, Daniel Ricciardo szerint az energiaital-gyárosok pártfogoltja, Carlos Sainz Jr. nem bánná meg, ha egy kiscsapatnál kezdené meg pályafutását az F1-ben.
A Red Bull kétszeres futamgyőztese, Daniel Ricciardo szerint az energiaital-gyárosok pártfogoltja, Carlos Sainz Jr. nem bánná meg, ha egy kiscsapatnál kezdené meg pályafutását az F1-ben.
Sainz intenzív tárgyalásokat folytatott a Caterham istállóval, miután a csapat irányítását átvette az ex-HRT csapatfőnök, Colin Kolles, azonban a Red Bull közölte a spanyollal, hogy inkább a Formula Renault 3.5 megnyerésére koncentráljon az év hátralévő részében.
A Red Bull sztárja, Ricciardo 2011-ben a HRT istálló színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, mielőtt még a Red Bull fiókcsapatához, a Toro Rossóhoz nem került – és az ausztrál elmondta, hogy sok előnye származott abból, hogy fokozatosan dobták a mély vízbe.
„Azt gondolom, hogy sok szempontból segített” – mondta. „Segített megszokni a Forma-1-et, szépen lassan minden idegembe beégtek a mozdulatok, nem voltam igazából a rivaldafényben, így ez mindenképpen levette a nagy terhet a vállamról és csak a vezetésre tudtam fókuszálni.”
„Mindez abban is segít, hogy tudd értékelni azt, ahova eljutottál. Én voltam a legboldogabb ember a világon, mikor a Toro Rosso leigazolt, mert tudtam, hogy talán a pontokért tudok majd harcolni.”
„Nagyon keményen kell dolgoznod azért az utolsó néhány apróságért. Az, hogy a Red Bullhoz igazolhattam, még boldogabbá tett és biztos vagyok abban, hogy ezen a folyamaton nem árt, ha mindenki végigmegy.”
„Jules (Bianchi) is nagyon jó munkát végez a Marussiánál, és itt van Sainz is. Természetesen versenyzőként mielőbb a legjobb csapatnál akarsz vezetni, de sokat segít az, ha megjárod a ranglétrát.”