Vettel idén túl drága a Red Bullnak - F1VILÁG.HU

Vettel idén túl drága a Red Bullnak

HIRDETÉS

Túlságosan drága a Red Bull Forma-1-es csapatának Sebastian Vettel – egész konkrétan így nyilatkozott az osztrák vállalat motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko.


Túlságosan drága a Red Bull Forma-1-es csapatának Sebastian Vettel – egész konkrétan így nyilatkozott az osztrák vállalat motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko.

Vettel esetleges távozásáról a hét elején ismét felütötték fejét a híresztelések, és bár a német versenyző rögvest cáfolta ezt, illetve maga Marko is kijelentette, Fernando Alonso biztosan nem lesz a Red Bull versenyzője jövőre, a szakember a Bild című német lapnak nyilatkozva elárulta, idén egyáltalán nem térül meg az a pénzösszeg, amit Sebastian Vettelbe fektetnek.

A négyszeres világbajnok szezononként körülbelül eurós gázsit kap a Red Bulltól, idén viszont még nem sikerült futamot nyernie, miközben csapattársa, Daniel Ricciardo háromszor is felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Az ifjú ausztrál – aki a Toro Rossótól érkezett a nagytestvér Red Bullhoz – évi 1,5 millió eurós fizetést kap.

„Vettel úr az egyik legdrágább tétel számunkra” – mondta Marko a Bildnek nyilatkozva.

„És ha nem tudjuk kihozni ebből a legtöbbet, az rossz. Hiszen gyakorlatilag arról van szó, hogy csapatunk legértékesebb tagja nincs kihasználva, mivel nem tudjuk megadni neki a legjobb autót.”

A szakember kifejtette, Vettelnek a legtöbb problémát idén a gumik okozzák, ezt pedig mihamarabb meg kellene oldaniuk.

„Vettel gumiproblémáit muszáj volna orvosolnunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel idén túl drága a Red Bullnak
Nem a fejlesztésekkel van baj: Kiderült, mi okozta a Mercedes austini küszködését
A Ferrari-főnök szerint Mexikóban is szoros lesz a csata a győzelemért!
McLaren: A csapatutasításokkal a jövőbeli sikereinket tennénk kockára
Horner azonnali fejlődést vár Pereztől

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!