A Michael Schumachert közel hat hónapja kezelő orvos, Jean-Francois Payen elmondta, hogy a hétszeres világbajnok állapota némi javulást mutatott az elmúlt időben, ám figyelmeztet, még rengeteg idő kell a felépüléshez.
A Michael Schumachert közel hat hónapja kezelő orvos, Jean-Francois Payen elmondta, hogy a hétszeres világbajnok állapota némi javulást mutatott az elmúlt időben, ám figyelmeztet, még rengeteg idő kell a felépüléshez.
Schumacher még tavaly decemberben szenvedett súlyos síbalesetet a francia Alpokban, ahol szerencsétlenül esett és a fejét egy sziklába verte.
A 45 éves sportembert mesterséges kómában tartották hosszú ideig, miután többször is agyműtétet kellett elvégezni rajta, hogy a nyomást csökkentsék a koponyában.
Schumachert azóta felébresztették, és jelenleg svájci otthonában kezelik, ahol Payen professzor is rendszeres vendég, hiszen folyamatosan monitorozza az egykori versenyző állapotát.
Csütörtökön a szakember interjút adott a francia RTL rádiónak és a Le Parsien újságnak:
„Észleltem némi javulást, de azt kell mondanom, hogy még időt kell adni neki” – mondta. „Olyan a helyzet, mint más pácienseknél, egy ilyen jellegű sérülésből felépülni hosszú idő, 1-3 év közötti, türelmesnek kell lennünk.”
Az év elején Tony Belli neurológus a BBC News-nak elmondta, hogy egy ilyen jellegű sérülés után hónapok, de akár évek is kellenek a felépüléshez.
„Ismerünk embereket, akik három-négy évet is eltöltöttek rehabilitációval. Nagyban függ a sérülés mértékétől, mennyi idős és milyen fitt a páciens” – mondta.