Vandoorne GP2-es bajnoki címmel jutna az F1-be - F1VILÁG.HU

Vandoorne GP2-es bajnoki címmel jutna az F1-be

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren Forma-1-es csapatának ifjú felfedezettje, a GP2-es sorozatban tavaly futamgyőzelemmel debütált Stoffel Vandoorne elárulta, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a wokingi gárda gyakorlatilag kispadra ültette másik ifjú tehetségét, Kevin Magnussent.


A McLaren Forma-1-es csapatának ifjú felfedezettje, a GP2-es sorozatban tavaly futamgyőzelemmel debütált Stoffel Vandoorne elárulta, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a wokingi gárda gyakorlatilag kispadra ültette másik ifjú tehetségét, Kevin Magnussent.

Magnussen tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, és bár jól szerepelt, a csapat mégis úgy döntött, a visszatérő Fernando Alonso csapattársa nem ő, hanem a szintén világbajnok Jenson Button lesz idén.

A dán fiú így teszt- és tartalékversenyzőként folytatja a csapatnál.

Stoffel Vandoorne tavaly futamgyőzelemmel debütált a Forma-1 előszobájának számító GP2-ben, idén pedig egyértelmű célja van: a bajnoki cím.

„Nincs értelme kerülgetni a forró kását: kizárólag a GP2-es bajnoki címre hajtok” – mondta Vandoorne a L’Avenir című belga lapnak.

„Csak arra akarok összpontosítani, ami a feladatom, ez pedig a GP2. Minden más a McLaren, illetve a menedzsmentem kezében van. Remélem, hogyha sikerül megnyernem a GP2-t, akkor jövőre újabb lépést tehetek meg pályafutásomban.”

Vandoorne elárulta, egyáltalán nem aggasztja az, ami Magnussennel történt, sőt, úgy érzi, a dán visszaléptetése akár még lehetőséget is kínálhat számára a jövőben.

„Ami engem illet, Magnussen visszaléptetése semmin sem változtat. Szerintem ugyanannyi időt töltök majd a szimulátorban, mint eddig, szóval továbbra is aktívan belevonnak majd a munkába.”

„És ki tudja? Talán az, hogy ő most visszalépett, lehetőséget kínál nekem, hiszen mindenki tudja, hogyha az ember megérkezik a Forma-1-be, majd eltűnik egy kicsit, akkor nagyon nehéz visszatáncolni.”

Hirdetés

„Ha megnyerem a GP2-es bajnoki címet, akkor más helyzetben leszek. Soha nem lehet tudni. Magabiztos vagyok, de a Forma-1 egy nagyon összetett világ, és a bajnoki cím sem jelent garanciát semmire. Persze nagyon kemény munkára van szükség.”

„A Honda talán más csapatokat is ellát majd motorokkal, ami talán lehetőséget kínál majd nekem, ha [Jenson] Button és [Fernando] Alonso is marad a McLarennél 2015 után.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!