A Forma-1 kiscsapatai bíznak abban, még az idei szezon kezdete előtt sikerül előrelépéseket tenni a költségek kontrollálása tekintetében.
A Forma-1 kiscsapatai bíznak abban, még az idei szezon kezdete előtt sikerül előrelépéseket tenni a költségek kontrollálása tekintetében.
Bár a Force India, a Sauber és a Lotus erősen lobbizott amellett, hogy megoldást találjanak a financiális problémákra, mindezidáig nem született kollektív döntés az ügyben.
Az AUTOSPORT nemrég arról számolt be, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy külön munkacsoportot állított fel a probléma kezelésére.
Otmar Szafnauer, a Force India ügyvezetője a minap úgy nyilatkozott, a legtöbb problémát mindig az okozta, hogy mindennemű szabályváltozás komoly költségeket rótt a csapatokra.
„Rengeteg egyeztetés folyik az ügyben, az FIA pedig egy külön vizsgálóbizottságot állított fel annak érdekében, hogy kiderítse, milyen szabályváltoztatásokkal lehetne lejjebb szorítani a költségeket a Forma-1-ben” – mondta a szakember.
„Szóval próbálják megérteni, mi irányítja a költségeket. Ha tehát változtatunk a szabályokon, akkor úgy kell azt tennünk, hogy a költségek is lejjebb csússzanak.”
„Az egyik ilyen javaslat a szélcsatorna használatának korlátozása.”
Úgy tudni, ez ügyben már a következő hetekben előrelépést tehetnek az érintettek.
„Még nem véglegesítettek semmit, de a független bizottság által levont konklúzió még a szezon előtt ismert lehet.”