A Toro Rosso ifjú versenyzője, Max Verstappen azt mondja, egyáltalán nem érzi úgy, hogy le kellett volna húznia egy évet a GP2-ben a Forma-1-es debütálás előtt.
A Toro Rosso ifjú versenyzője, Max Verstappen azt mondja, egyáltalán nem érzi úgy, hogy le kellett volna húznia egy évet a GP2-ben a Forma-1-es debütálás előtt.
A holland tehetség idén mindössze 17 évesen mutatkozott be a Forma-1-ben, miután a tavalyi évet a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyében versenyezte végig.
Sokan attól féltek, Verstappen túl fiatal és rutintalan lesz az F1-es versenyzéshez, a szezon első felében azonban bizonyította, kritikusai tévedtek.
Bár az ifjú versenyző elismeri, rengeteg tapasztalatot kell még gyűjtenie, úgy érzi, bizonyította, hogy nem volt szüksége arra, hogy még egy évet lehúzzon egy alsóbb géposztályban.
„Mindig is elég nagyokat lépkedtem pályafutásom során, már a gokartban is” – mondta a Toro Rosso pilótája.
„Ami a sebességet illeti, nem volt szükségem arra, hogy eltöltsek egy évet a GP2-ben, vagy máshol. Csak a tapasztalat hiányzik egy kicsit.”
„Ami az időmérőket illeti, a különféle körülmények között szerzett tapasztalat sokat számít, hiszen még nem vezettem olyan sokat ezeken a pályákon, mint a többiek.”
„Emiatt néha nehezebb dolgom van, például Carloshoz [Sainz Jr.], vagy másokhoz képest. De rengeteget tanultam idén, egyre jobb leszek, és rengeteg potenciál van még bennem.”
„Még csak 17 éves vagyok, a többiek 21-22 évesek, szóval csak jobb lehetek az évek előrehaladtával. Már a gokartban is sokat fejlődtem 13 évesen, amíg be nem töltöttem a 16-ot, és szerintem ugyanerre képes lehetek az F1-ben is.”
„Még nagyon fiatal vagyok, és bizonyos életkorig javulni fogok. Nagyon bízom abban, hogy folyamatosan fejlődhetek. Jelenleg vannak hibák, de ez azért van, mert újonc vagyok és szeretnék bizonyítani.”