Vettel megbánta, hogy nem hallgatott a Ferrarira - F1VILÁG.HU

Vettel megbánta, hogy nem hallgatott a Ferrarira

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettel bevallotta, rosszul tette, hogy a Német Nagydíj versenyén nem hallgatott csapatára a stratégiával kapcsolatban.


Sebastian Vettel bevallotta, rosszul tette, hogy a Német Nagydíj versenyén nem hallgatott csapatára a stratégiával kapcsolatban.

A Ferrari arra kérte Vettelt utolsó kiállása előtt, hogy menjen a bokszba, azonban a német pilóta ezt visszautasította, és inkább kint maradt.

A négyszeres bajnok azzal érvelt, hogy gumijai még rendben vannak, elévágni pedig nem tudnak Max Verstappennek.

Vettel elismerte, megérte volna korábban kimenni, az autó tempója ugyanis a friss gumikon sokkal jobb volt.

„Megnéztem, és azt hiszem, hibáztam, mert lett volna lehetőségünk arra, hogy nyomás alá helyezzük az előttünk álló autókat. Sokáig beszéltünk erről, nem tudom, mennyi került a közvetítésbe. Nem akartunk túl sokáig kint lenni az utolsó szettel, szóval azt hiszem, ez egy konzervatív döntés volt.”

„De összességében nem voltunk elég gyorsak ma. Egy kicsit küszködtünk azzal, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, az autó sokat csúszkált, ami csökkentette a gumik élettartamát, valamint a teljesítményt is az etapok végén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!