A McLaren vezetése megerősítette, hogy az év elején valóban tárgyalásokat folytatott az Apple-lel egy esetleges partneri együttműködésről, azonban hozzátette, hogy a megbeszélések soha nem jutottak ajánlatadási fázisba.
A McLaren vezetése megerősítette, hogy az év elején valóban tárgyalásokat folytatott az Apple-lel egy esetleges partneri együttműködésről, azonban hozzátette, hogy a megbeszélések soha nem jutottak ajánlatadási fázisba.
Az év elején olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a kaliforniai cégóriás bevásárolná magát a csapatba, azonban akkor mindkét fél cáfolta ezen híreszteléseket.
Azonban a McLaren Automotive elnöke, Mike Flewitt a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy valóban voltak tárgyalások, azonban azok hamar félbe szakadtak.
„Nem volt ajánlat az Apple részéről” – mondta. „Meglátogattak. Beszélgettünk. Átvettük, hogy a két cég mit tett és mit ért el az elmúlt időben. Úgymond turnéztak. Soha nem volt konkrét ajánlattétel, vagy bármilyen üzleti megállapodás az asztalon.”
A McLaren tulajodnosi köre komoly téma az elmúlt napokban, miután a cégcsoport elbocsátotta a hosszú időn keresztül az elnőkségben ülő vezért, Ron Dennist.
A Sky értesülései szerint azt követően menesztették Dennist, hogy tulajdonostársai – a bahreini befektető Mumtalakat és Mansoutr Ojjeh – visszautasított egy felvásárlási ajánlatot Kínából.
Flewitt megerősítette, hogy többen is érdeklődtek a csapat felvásárlása iránt, azonban a jelenelgi tulajdonosok maradni szeretnének a jelenlegi felosztásnál.