A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint korábbi versenyzőjük, Sebastian Vettel 2017-ben legyűri Lewis Hamiltont, és megnyeri a világbajnoki címet a Ferrarinak.
Vettel megnyerte a szezon első versenyét Ausztráliában, múlt hétvégén pedig Hamilton mögött másodikként ért célba Kínában.
Miközben a Ferrari a Mercedes méltó ellenfelévé nőtte ki magát, a Red Bull számára nehezen indult az idény – és úgy tűnik, Helmut Marko már le is mondott arról, hogy a világbajnoki címért harcolhatnak idén.
A szakember szerint viszont korábbi versenyzőjük, Vettel idén legyőzheti az elmúlt években domináló Mercedest.
„Örömömre szolgál, hogy újra láthatjuk őt harcolni” – mondta Marko a Sport Bildnek.
„Szerintem megnyerte volna a kínai versenyt, ha nem lett volna balszerencséje a biztonsági autóval, mely az ő szempontjából a legrosszabbkor érkezett.”
[tie_full_img][/tie_full_img]
Marko kifejtette, ha Vettel nyert volna, pontelőnyét meg tudta volna tartani az évad során.
„Ha kettejük közül kell választanom, én Vettelre fogadok. Jól ismerem őt, és tudom, hogy lehet számítani rá, ha vért szagolt! És egyre nagyobb összhangban van az autójával és a csapatával.”