Gyakorlatilag egy teljesen új autóval érkezik majd meg a májusi Spanyol Nagydíjra a Red Bull Forma-1-es csapata – árulta el Helmut Marko.
Az európai szezon kezdetére a legtöbb istálló komoly újításokkal készül, a Red Bullnál pedig minden követ megmozgatnak azért, hogy riválisaik, a Ferrari és a Mercedes nyomába eredjenek.
Az osztrák istálló motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko az Auto Bildnek nyilatkozva elárulta, versenyzőiknek, Max Verstappennek és Daniel Ricciardónak hála valamelyest tartani tudják a lépést a többiekkel, de mihamarabb javítaniuk kell az autó teljesítményén.
„Jelenleg a versenyzőink jelentik az előnyt számunkra” – mondta a szakember.
„Bár [Sebastian] Vettellel és [Lewis] Hamiltonnal nem tudjuk tartani a lépést, [Kimi] Räikkönent és [Valtteri]Bottast magunk mögött tudhatjuk. Jelenleg ez a legjobb kármentés részünkről.”
„Barcelonában pedig egy új autóval állunk majd elő. Utána pedig, Montrealba a Renault egy új, erősebb motort hoz.”
„Szóval esélyünk lehet arra, hogy saját erőből nyerjünk, és a jelenlegi, két versenyzőből álló küzdelmet négy versenyzőből állóra varázsoljuk.”