Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke igen csalódott volt a bahreini verseny után.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke igen csalódott volt a bahreini verseny után.
Szahírban csak Daniel Ricciardo ért célba, Max Verstappen már a 11. körben fékhiba miatt kiállni kényszerült.
„A futam elején még mindig ígéretesnek tűnt, Max jól rajtolt, és az autóink tempója is jónak tűnt.” – mondta Horner.
„Max ismét feljött pár pozíciót, ami után viszonylag korán kijött kerékcserére, hogy a többiek elé tudjunk vágni, de sajnos nem sokkal később fékhiba miatt kiesett.”
„Ami Danielt illeti, a Safety Car idején rögtön behoztuk, de némi időt vesztett Lewis mögött, aki szándékosan túl lassan hajtott előtte a bokszutcában, amiért meg is büntették.”
„Még így is meg tudtuk őt előzni, ekkor már harmadikok voltunk. Viszont egyértelmű volt az egész hétvége folyamán, hogy Daniel a lágy gumikat nem tudja olyan gyorsan felmelegíteni, mint a riválisai, ezért folyamatosan visszaesett.”
„A szuperlágyakkal pedig ez az ötödik hely volt a maximum, amit el lehetett a mai napon érni.”
A Red Bull három verseny után 47 ponttal harmadik a konstruktőri tabellán.