A Haas versenyzőjének, Romain Grosjeannak sok problémával kellett megküzdenie a pénteki edzésnapon Szocsiban.
A Haas versenyzőjének, Romain Grosjeannak sok problémával kellett megküzdenie a pénteki edzésnapon Szocsiban.
„Alig volt tapadásunk a pályán, sokszor arra sem volt esélyem, hogy az ideális íven maradjak. Rossz volt az egyensúly is, a szokásos fékproblémák is előjöttek. Nem tudom, mi történhetett, de nagyon rossz volt.” – mondta Grosjean.
„Mindent összevetve ez egy elég nehéz péntek volt, és emiatt tesztelni is alig tudtunk. Egész egyszerűen nem működött jól az autó, és borzasztó volt a tapadás is. Mindegy volt, milyen terhelés mellett próbálkoztunk, nem működött jól a csomag.”
A Haas másik pilótája, Kevin Magnussen mindkét edzésen jobbnak bizonyult csapattársánál, ráadásul a délután a 9. időt autózta, míg Grosjean a 14. helyen zárt.
Az amerikai istálló csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a fékekkel kapcsolatos problémák azért kerültek elő, mert még újak az elemek, de holnapra már más lehet a helyzet. Azért persze a megtett körök számával és Magnussen teljesítményével elégedett. A dán pilóta maga is pozitívnak értékeli a mai napját.
„Nagyon elégedett vagyok. Probléma nélkül tudtunk teljesíteni. Az egyensúlyt illetően azért még van pár kérdés, de nem megoldhatatlan dolgokról van szó. Az alap rendben van, a munkát pedig folytatjuk, és az egyensúlyon is megpróbálunk javítani. – mondta Magnussen.