Míg Szocsiban az első edzésen hajszálnyi különbséggel egymás mögött végzett a két Williams, délután már messze jobb volt Felipe Massa csapattársánál, Lance Strollnál.
Míg Szocsiban az első edzésen hajszálnyi különbséggel egymás mögött végzett a két Williams, délután már messze jobb volt Felipe Massa csapattársánál, Lance Strollnál.
A kanadai az idény első három futamát nem tudta bejezni, amit a brazil nehezményez.
„Pozitív legyen, a médiára ne figyeljen, és higgyen benne, hogy működni fog. Ha célba ér majd először egy versenyen, magabiztosabb lesz.” – biztatja kollegáját Massa.
„Az első futamon fékproblémái voltak, Kínában és Bahreinben sem tehetett róla, hogy nem ért célba. Az lenne a fontos, hogy jó hétvégét zárjon.”
Próbálja ösztökélni Strollt a brazil, de ugyanakkor bírálja is, hiszen a bajnokság miatt fontos lenne a pontszerzés a Williamsnek.
„Elengedhetetlen az előrelépése a csapat számára. Úgy tűnik, hogy az FW40 a negyedik legjobb csapat jelenleg, de nagyon szoros a harc a középmezőnyben, Most a Force India a negyedik a konstruktőri táblázaton, Perez 14 és Ocon 3 megszerzett pontjának köszönhetően.” – mondta Massa, aki 16-ot szerzett eddig három futam alatt.
„Nehéz, mert a többi csapatnál mindkét versenyző pontokat szerez, nálunk pedig egyedül én. Lance talán előre tud lépni egy befejezett verseny után, és tud majd pontokat szerezni, de azt mondom, én harcban vagyok, és akár a negyedik hely is elérhető. Miért ne?”