F1-es parádé Londonban: Csak Hamilton hiányzott - F1VILÁG.HU

F1-es parádé Londonban: Csak Hamilton hiányzott

HIRDETÉS
DEkMM8wXUAEZDQc
HIRDETÉS

Látványos show-val kápráztatta el a londoniakat, és az élő közvetítés révén rajongókat szerte a világon a Forma-1 mezőnye szerdán – az utcai parádéról csak egy versenyző hiányzott: Lewis Hamilton.

A londoni eseményt sokáig embargó alatt tartották – feltehetően a terrorveszély miatt –, így az utcai parádé híre csak nam sokkal az esemény előtt kezdett el futótűzként terjedni.

Pedig igazán nagyszabású rendezvényről volt szó, hiszen valamennyi F1-es istálló képviselte magát, a versenyzőkön kívül csapatfőnökök is jelen voltak. Csupán egyvalaki hiányzott: a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, aki éppenséggel hazai versenyére, a Brit Nagydíjra készül.

„Lewis úgy érzi, hogy mivel egy nagyon kemény világbajnoki küzdelemben vesz részt, szüksége van néhány nap pihenőre Ausztria után” – mondta Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója a londoni eseményen. „Silverstone-ban viszont már láthatják őt!”

A Trafalgar téren összegyűlt többezres tömeg nem fogadta túl lelkesen Wolff magyarázkodását, és hangot is adott nemtetszésének.

Az eseményen még a regnáló világbajnok, Nico Rosberg is ott volt.

Maga a londoni bemutató egyébként nagy sikert aratott: a modernkori Forma-1-es versenyautók mellett korábbi betontorpedókat is megcsodálhatott a nagyérdemű, emellett pedig koncertek színesítették a programot.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!