Nico Rosberg sem tudott volna jobban szerepelni az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, mint utódja, Valtteri Bottas.
Mindezt Niki Lauda mondta nemrég, aki már a vasárnapi verseny leintése után is ódákat zengett a finn pilótáról.
Bottas a versenyt megnyerő Sebastian Vettel, valamint Lewis Hamilton mögött a 3. helyen futott be Melbourne-ben, így dobogóval debütált a Mercedes csapatánál.
„Bottas hihetetlenül jól tette a dolgát” – mondta Lauda a L’Equipe című francia lapnak.
„Pontosan azt hozta, amit vártunk tőle. Szóval jól döntöttünk, hála az égnek!”
Lauda úgy véli, Bottas a legtöbbet hozta ki az év első versenyéből, még a regnáló világbajnok Rosberg sem tudott volna jobban teljesíteni nála.
„Nem hiszem, hogy Nico jobban tudott volna teljesíteni nála, és mivel ez volt Valtteri első versenye velünk, ez igazán szenzációs.”