Drámai fordulatot vett a világbajnokság állása. Két hete még mindenki azt hihette, a McLarennek áll a zászló, de Kimi bebizonyította, ez nem így van…

Drámai fordulatot vett a világbajnokság állása. Két hete még mindenki azt hihette, a McLarennek áll a zászló, de Kimi bebizonyította, ez nem így van…

A verseny sztárja:

Kimi Räikkönen (Ferrari, 1. hely)

Nem volt könnyű feladat a Brit Nagydíj legjobbját kiválasztani. De egy dolog miatt mindenképp Kiminek jár a megtiszteltetés: idén először láttunk olyan futamgyőzelmet, amiért élesben a pályán meg kellett küzdeni, és nem az első kanyarban dőlt el a trófea sorsa. Amit nagyon hiányolok az idei évből az leginkább talán az, hogy hiába az izgalmas világbajnoki tabella, a versenyek alapvetően lefutottak az első kanyarban. Mindegy, hogy ki nyer, a lényeg, hogy unalmas körözéssel nyer, nem akcióval, “face to face” küzdelemben. Igaz, az előző versenyen nem a pole, és az első kanyar döntött, de nem is a kemény csata, hanem Felipe Massa rossz időben történő kihívása a boxba.

A Brit Nagydíjon Räikkönen úgy nyert, hogy Hamilton indult a pole pozícióból, az első etapban ő diktálta a tempót. Majd jött Alonso elnyújtott boxkiállása, és az élre törése. Végül a Ferrari nyert a kiváló taktikájával és a megfelelő gumiválasztással. Ehhez persze kellett Kimi – hosszú hetek óta talán első, a fizetéséhez és a körülötte lévő felhajtáshoz méltó – kiváló teljesítménye is. Végig remek, megbízható és gyors tempót diktált, hiba nélkül, ez rajta kívül az élmezőnyből senkinek sem ment.

Nyertesek:

Fernando Alonso (McLaren, 2. hely)

Alonsóval kapcsolatban terjeng egy igen súlyos tévhit. Mégpedig az, hogy nem bírja a nyomást, megtörik, és elvérzik. Már csak annak ellenére is tévhit ez, mert Alonso pályafutása alatt már nem egyszer került gödörbe, és gyakorlatilag mindig kimászott belőle, általában győztesként. 2004-ben, az igen sikeres másodéves szezonja után esett és kelt, hibát hibára halmozott, aminek következtében Trulli fölénybe került. Majd – némi atyai segítséggel – a helyzetből győztesként került ki, annak ellenére, hogy sokan megkérdőjelezték tehetségét. Tavaly szintén hatalmas nyomás alá került, miután 25 pontos kanadai előnye a bivalyerős Ferrarival szemben 0 pontra csökkent, miután kétszer is – vitatható módon – megbüntették.

Idén is hatalmas a nyomás a kétszeres világbajnokon. Újonc csapattársa szinte berobbant, és úgy vezetett Alonsóval szemben jó pár versenyen, mint mondjuk a tapasztalt veterán Michael Schumacher vezetett a kezdő Massával szemben. Alonso mindezt láthatóan nehezen bírja, és egyértelműen érzi azt, hogy nem ő a csapat üdvöskéje. De ami a tévhit, hogy nyomás alatt megtörik, nem igaz. Ő az a típusú versenyző, aki sosem adja fel, és mindig 101%-os teljesítményt nyújt. Silverstone-ban, Hamilton hazai fellegvárában, egy igen rosszemlékű francia futam után megszállottan, kiemelkedően vezetett, és ezúttal a csapattárs is elbukott vele szemben.

Alonso világbajnoki esélyeit pont ezért hiba lenne leírni. Nagyon is nyitott ez a meccs, és a spanyolban rengeteg a tartalék.

Robert Kubica (BMW, 4. hely)

Egy-egy félelmetes baleset, halálközeli állapot teljesen meg tudja változtatni az embert. A jellemét, a hozzáállását, a sebességét. Míg Olivier Panis és Ralf Schumacher anno olyan baleseteket szenvedtek el, amelyek az addig felfelé ívelő karrierjüket megtörték, addig például David Coulthard emlékezetes repülőgép-balesete egy sokkal eltökéltebb, gyorsabb versenyzőt faragott belőle, még ha nem is hosszú időre. Kubica Magny-Cours-ban, és Silverstone-ban is szupersztárként vezetett, mindkétszer megverve az idén stabilan nagyon jól teljesítő csapattársát. Ezúttal nem csak a versenytempója, hanem a pozícióvédése is igen kiváló volt. Massa pár kör alatt bedarálta a fél mezőnyt, Kubicát azonban 15 körön át nem bírta legyűrni. Igaz, a lengyel versenyző az utolsó etapban tette föl a lágy keverékű gumikat, míg Massa ekkor tért át a keményebbek használatára, ennek ellenére azért a Ferrari akkor is Ferrari, lényegesen gyorsabb, mint a BMW. Kubica zsinórban másodszor is helytállt, egyértelműen a futam egyik (nagy) embere.

Felipe Massa (Ferrari, 5. hely)

Csak azért nem tettem Massát a vesztesek közé, mert méltatlan lenne ahhoz, amit ő nyújtott a verseny elején. A rajtnál lefulladt, ezzel győzelmi esélyei elszálltak. Kubicát végül nem tudta megelőzni, és így az előnyét Kimi Räikkönennel szemben is elvesztette. De mégis nyertes. Sőt, alapvetően maga a Forma-1 és a nézők nyertek azzal, ahogy látható volt Massa hihetetlenül nagy versenykedve, és előzései a futam első szakaszában. Silverstone nem az a pálya, ahol csak úgy könnyen lehet előzni. Massának azonban ment, és úgy tudott felérni az 5. helyre, hogy senki kieséséből nem profitált. Az ő esélyeit is nagy hiba lenne leírni.

Nick Heidfeld (BMW, 6. hely)

Heidfeld ezúttal is a maga megszokott iparos, ámbár mégis hatékony és gyors versenyét futotta. Kubica másodszor győzte le, ez intő jel lehet, de Heidfeld védelmében mindenképp el kell mondani, hogy mind az előző, mind a mostani versenyen nagyon nehéz autóval indult (értsd: 4 körrel több benzin a csapattársához képest), ami azért handicappet jelentett számára. Ehhez képest a 6. helyezése a 9. rajtpozícióból egyáltalán nem rossz.

Vesztesek:

Lewis Hamilton (McLaren, 3. hely)

Hát igen. Ezúttal egy picit megkönnyebbülhettünk, és rájöhettünk, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben Lewis Hamilton sem “Isten”, sem valami idegen lény felsőbbrendű képességekkel, mint Jesse volt a Nehéz napok a föld nevű bolygón című sorozatból. Bizony, Lewis is képes hibákat elkövetni, érezni a nyomást, és bizony vannak napok, amikor 30 másodpercet kap a nemrégiben szintén isteni származásúnak hitt, mára már csak egy hisztis csajjá leminősített Fernando Alonsotól.

Lewis hibája a boxban nem sokkal volt kisebb, mint 2 héttel ezelőtt Albersé, akit mutatványáért egy pár útilapuval díjazott csapata, de mégis mindennek azért örülünk. Tudjuk, hogy azt jelenti mindez, a verseny nem lefutott, Hamiltonnak meg kell küzdenie azért, hogy minden idők legfiatalabb és egyben elsőként újonc világbajnoka legyen a Forma-1-nek. Kicsit persze győztes is volt a futamon, hiszen még egy közepes verseny ellenére is újra ott álhatott a dobogón, illetve a pole pozíciót is megszerezte, ami a benzinjáték ellenére is érték.

Kovalainen, Fisichella, Renault (7-8. hely)

A “beértük a BMW-t, és a tartottuk a Ferrari tempóját” project ezúttal nem sikerült igazán látványosra. A világbajnok csapat kört kapott az élen álló Kimi Räikkönentől, ami nem azt jelzi, hogy a Tesco gazdaságos krémtúróra emlékeztető színezésű versenygépek sokat fejlődtek volna. A versenyzők teljesítményére nem lehetett panasz. Fisichella az első etapban még tolta, ahogy tudta, a másodikban Massát tartotta egészen a boxkiállásig, a végére azonban a gumijai csődöt mondtak, az autója tovább lassult. Kovalainen a fordítottját érte el. Az első etapban alig vezethető autóval lemaradt, a végén meg már kevés volt a feljövetel. 7-8. hely, az új pontrendszer áldásával értékelhető teljesítmény, mondjuk úgy, hogy elégséges. De minden bizonnyal a világbajnok csapat, és versenyzői ennél azért többre számítanak.

A csapaton belüli erősorrend is megér egy misét: Kanada igen jó hatással volt Kovalainenre, azóta nagyon keményen formába lendült, és nem hagy egy perc nyugalmat sem a tapasztalt Fisichellának. Az olasznak mindenképp össze kell szednie magát, főleg annak tudatában, hogy benne azért kevesebb a tartalék, és Briatore sem a menedzsere.

Ralf Schumacher (Toyota, kiesett)

2007. július 7-e egy olyan igen kivételes nap volt Ralf Schumacher kései pályafutásában, amikor nem kellett attól félnie, hogy az újságírók kényes kérdésekkel zaklatják a legutóbbi teljesítményéről. Mivel Ralf meglepő módon, a kvalifikáción briliáns teljesítményt mutatott, megszerezte a 6. rajtkockát, ami ezzel a versenyautóval nem kis teljesítmény. Ez a csoda azonban nem tartott 3 napig. Ralf a rajtnál máris elbukott 3 helyezést, majd nem sokkal később feladta a versenyt. Trulli hasonlóan járt a 10. helyről, így vesztesként tehát inkább a Toyota csapatot kéne megjelölni. Alapvetően sötét folt, hogy a japánok mit művelnek a királykategóriában, sőt, egyre inkább feltehető a kérdés, hogy egyáltalán minek vannak itt.