Az eső mindig jót tesz egy adott versenyhétvégének. Mi lett volna, ha megint megrekedtünk volna a meteorológusok 90%-os eséllyel esőt jósolnak, de aztán mégis a nap, és a papírforma győzött sztorinál?

Az eső mindig jót tesz egy adott versenyhétvégének. Mi lett volna, ha megint megrekedtünk volna a meteorológusok 90%-os eséllyel esőt jósolnak, de aztán mégis a nap, és a papírforma győzött sztorinál?

Nem tudjuk, de vélhetően az egész rovat – ismerve a Nürburgring jellegzetesen jellegtelen száraz futamait – kimerült volna a vesztesek: nézők bejegyzésnél. Most azonban van miről csemegézni.

A verseny sztárja:

Fernando Alonso (McLaren, 1. hely)

Bevallom, én tavaly a Hungaroring előtt szentül meg voltam győződve arról, hogy a spanyol matador nem tud esőben vezetni. Hibás gondolat volt, talán az eredete oda nyúlik vissza, hogy az ominózus flúgos futam előtt mindössze 3 vizes versenyen láthattuk Alonsót muzsikálni. A 2003-as brazil versenyéről nem az eszméletlenül gyors versenytempója, hanem sokkal inkább a kettős sárga zászló és Webber roncsaiba való belerohanás maradt meg bennem. Ugyanabban az évben Amerikában kiesett műszaki hiba miatt, míg Belgiumban 2005-ben ténylegesen lassú volt, a 2. helye szimplán egy jó nagy adag mázlinak volt köszönhető. (Mint utólag kiderült, száraz pályára lett a kocsija beállítva.)

De a Ringen tavaly eljött az igazság pillanata, és a spanyol megmutatta, hogy ki a Weltmeister és a Regenmeister a pályán. A vasárnapi Európa Nagydíj ismételten ráerősített, hogy Alonso hihetetlenül gyors esőben. Ez leginkább a verseny végén mutatkozott meg, amikor szegény Felipe Massát előzte le hasonlóan mesteri manőverrel, ahogy tette azt Schumacherrel tavaly.

Alonso nürburgringi győzelme nem csak látványos és klasszismutatvány volt, de rendkívül fontos fordulat is a világbajnokság szempontjából. Hiába a sok baki, az eltemetett esélyek, az újonc csapattárs, aki rendre megveri. A spanyol képes volt most is feltámadni haló poraiból. Ezt már az előző cikkemben is jeleztem, ezek szerint volt benne igazság. Jelen állás szerint hiába a 2 pontos lemaradás, neki van ismét a legnagyobb esélye arra, hogy elhódítsa a világbajnoki trófeát. Csapattársán most kezdenek – nyomás alatt – érződni az újonci lét jegyei.

Nyertesek:

Marcus Winkelhock (Spyker, kiesett)

Azt hiszem, – remélem nem leszek sértő – hogy a baumgartneri tehetséggel megáldott beugró német versenyző neve “önhibáján” kívül bekerült a Forma-1 történetének arany oldalai közé. Még sosem fordult elő ugyanis, hogy valaki a mezőny magasan leggyengébb autójával, újonc beugróként, az utolsó helyről az első helyre repítse “versenyszemélygépjárművét” (a közvetítés színvonaláról majd máskor) röpke 2 kör alatt, és még 33 másodperces előnyt is kihozzon belőle. Minden más, ami ezután történt, teljesen lényegtelen. Marcus Winkelhock történelmet írt, rövid, de velős pályafutására örökké emlékezni fogunk.

Felipe Massa (Ferrari, 2. hely)

Egy kicsit hezitálni kell, ha Massa vasárnapi versenyét be akarjuk sorolni egyértelműen a nyertesek vagy vesztesek közé. Ha erkölcsi értelemben vesszük, a futam elsőszámú vesztese (csúnya idegen szóval lúzere) volt. Nem csak azért, mert a magabiztos előnye ellenére kikapott Alonsótól, hanem mert nem egy internetes véleménnyel találkoztam már, amely szerint Massa vasárnap megbukott a világbajnoki kaliberű versenyzők rostáján, hasonlóan, mint Button 2004-ben Monzában, vagy mint Fisichella 2005-ben Suzukában (egy ilyen listán csak Kimi Räikkönen nem tud megbukni, még ha jó pár hasonló “mutatványa” is volt az évek során). Persze a vibráció okozta belassulás ésszerű indok Felipe magyarázatában, hiszen a futam elején még gyors volt, esőben is, de ez a kutyát nem fogja érdekelni akkor, amikor a kritikusok előhúzzák a pakliból az aduászt. Csúnya egy játék a Forma-1, de ez is része.

Massa ennek ellenére mégis nyert. Mit? 8 pontot a csapattársával szemben, ami a vb jelenlegi állásában elég fontosnak mondható. És mivel a vb-t pontokra játsszák, nem a közvélemény-formálók ítéletére, nem erkölcsi sikerekre, de még csak nem is értelmetlen futam utáni összeszólalkozásokra, ezért a brazil joggal mondhatja mentorának, Todtnak: engem támogassatok, én vagyok kedvezőbb helyzetben, már csak én tudom beérni a McLaren gőzhenger-párosát, alattam legalább nem döglik be az autó üzembiztosan évente háromszor. És talán meg is győzi a szigorú csapatfőnököt.

Mark Webber, David Coulthard (Red Bull, 3. és 5. hely)

Az ausztrál férfiember 2002 óta a tagja a száguldó cirkusznak, de egész vasárnapig abból élt (kicsit lesarkítva), hogy az első versenyén a Minardival 5. lett. Ugyan elért ő sok szépet és jót időmérő edzéseken, de a versenyeken rendre úgy tűnt el, mint szürke szamár a ködben. Olyannyira, hogy most 6 éves pályafutása második dobogós helyét szerezte, és hát most is rezgett a léc, hiszen kis híján megfogta a “mennyémá” Wurz az utolsó körben. Mindennek ellenére Webber, és a Red Bull Racing ezt már nagyon megérdemelte. Talán fordul a kocka Webber pályafutásában? Ki tudja, Bernie útjai kifürkészhetetlenek, mindenesetre úgy kellett neki ez a jó eredmény, mint levesbe a só.

DC a sors kegyeltje volt. Nem volt Webber szintjén a hétvégi teljesítménye, de a rajt utáni kavarodásban jól jött ki, majd egy szolid 5. hellyel segítette hozzá a Red Bullt a csapat fennállásának legjobb eredményéhez. Ha a jogelődöket is beszámítjuk, 99 Nürburgring (!) óta a legjobb futama volt ez a csapatnak. Itt volt már az ideje.

Alexander Wurz (Williams, 4. hely)

Egészen lenyűgöző. Amikor a csapat egyértelműen lassabb pilótája, akit már szinte senki nem említ a jövő évi mezőnyben, 13-5-re veri pontokban a szupertehetséges csapattársát, arra nem lehet más szavakat találni. Alex Wurz, bár nem valami gyors, egy igazi “racer”. Nagyon jól tudja a kaotikus helyzeteket kiaknázni, és nem sok hiányzott hozzá, hogy második idei dobogóját is bezsebelje, ami egy igazi szenzáció lett volna. Ez a futama egyébként sokkal megérdemeltebb, szebb teljesítményhez kötődik, mint a kanadai dobogó. Hamar az élmezőnybe került, nem követett el hibát, viszont végig remek, egyenletes tempót autózott. Ezúttal az időmérőn is helytállt a Forma-1 igazi “pechvogel”-ével, Nico Rosberggel szemben. Bravó Alex, így tovább.

Vesztesek:

Kimi Räikkönen (Ferrari, kiesett)

Úgy tűnik, Kimi Räikkönen nem tud úgy átvészelni egy szezont, hogy legalább 3 drámai meghibásodása ne legyen masszív pontszerző helyről. Általában az egyik a Nürburgringen történik. Hogy mi az oka, azon lehetne órákat vitatkozni. Hozzáértők szerint olyan nincs a mai mezőnyben, hogy valaki széthajtja a versenygépét, pláne nem az örökös erkölcsi világbajnoknál, Kimi Räikkönennél, aki puhán, kíméletesen vezet. Mások szerint nem lehet véletlen, hogy a McLaren lett idén a megbízható, a Ferrari pedig a megbízhatatlan, és elsősorban Kimi alatt ismét. Létezik-e ilyen szintű pech valakinél, vagy csak szimplán valami nüansznyit nem csinál túl jól a Jégember? Erről a vélemények örökre megosztottak maradnak.

Nick Heidfeld (BMW, 6. hely)

Ritkán lehet olyat látni, hogy valaki a top6-ban végez 6 boxkiállással, Heidfeldnek mégis sikerült. Kicsit ellentmondok annak, amit Massánál írtam, hogy a pontok előrébb állnak az erkölcsi sikernél, mivel Heidfeld vasárnapi ámokfutása semmiképp sem való a győztesek rovatba. Itt ugyanis már kisebb a tét, és több a súlya az erkölcsi sikernek vagy kudarcnak (ld. még Winkelhock).

Quick Nick teljesítménye az év eleji bombaformája, és a kanadai 2. helye óta mintha visszaesni látszana (nem ő az egyedüli, hasonló a helyzet Fisichellánál, Hamiltonnál és Massánál is), általában kikap Kubicától, és legutóbb két versenyzőtársát (köztük a lengyel csapattársat, aki néhány “kedves” szóval méltatta) is kilökte. Újra formába kell lendülnie, ha a jövőjét biztosítani szeretné.

Nico Rosberg (Williams, kiesett)

A Fővárosi Nagycirkuszba illő kicsúszós jelenet egyik szereplője volt, nagy dolog. Nem is ez itt a gond. Sokkal inkább az, hogy lesajnált csapattársa, Wurz már másodszor szedett össze masszív pontokat, míg Rosberg legjobb idei eredménye továbbra is csak egy 6. hely Barcelonából. Hiába gyors, és tehetséges, ez ide kevés. Versenyen is dobni kell. Rosbergnek kijárna már egy jó eredmény, talán neki a legjobban.

Lewis Hamilton (McLaren, 9. hely)

Megszakadt egy hosszú sorozat. Lewis nem állt ott a dobogón. Sajnos a vízátfolyáson ő csúszott ki, így a felelősség egyedül őt terheli. Sőt, nagy szerencséje volt, hogy a traktoros segítséggel alkalmazni tudták rajta a “Schumacher-szabályt”, mert különben kiesett volna. Az is szerencse volt, hogy a szörnyű durrdefektes balesete után engedték rajthoz állni. Szépen is vezetett, gyönyörű előzéseket mutatott be. De ma csak egy 9. helyig jutott. Lesz ez még jobb is.

Érdekes, és sokkal inkább intő jel, hogy zsinórban másodszor láthatjuk a sebezhető Lewist vezetni. Egészen a silverstone-i hétvége vasárnapjáig Hamilton egy sebezhetetlen, verhetetlen, isteni származású kiválasztottnak tűnt… De lám, 2 hétvége alatt nagyot tud fordulni a kocka. Hamiltonnak jelenleg erősen kell a visszapillantó tükrét néznie, mert a spanyol torreádor nagyon gyorsan dolgozza le a hátrányát, és a folytatásban is előnyösebb lesz a helyzete, ha másért nem, a tapasztalata miatt.

Heikki Kovalainen, Giancarlo Fisichella (Renault, 8. és 10. hely)

Hogyan rontsuk el versenyzőink futamát? Talán most ennél a fejezetnél tart a Renault “lelépjük a BMW-t” projectje. Ennyi stratégiai hibát elkövetni egy szezonban ciki, nemhogy egy versenyen. Pedig az autó sebessége adott lett volna akár a dobogós helyre is. Nem is értem, min nevetett úgy Briatore, amikor Kovalainen esős gumikat tett fel, amikor még száraz volt a pálya. Hacsak azon nem, hogy az autó potenciálját a versenyen sikerüljön jól elrejteni, átejtve ezzel az ellenfeleket. Hihi. Fisichella esete sem volt különb: bevárni a csapattársat a kiállásnál, nem tervezettre kijönni a végén az eső miatt. Az olasznak már nagyon elege lehet. Mindenesetre Fisichella annyiból azért nyertese a futamnak, hogy csapattársa nem előzte be a pontversenyben. Megtörténhetett volna, ha Heikki az 5. helyen célba ér.