Sajtóértesülések szerint 2015-ben Thaiföldre látogathat a Forma-1 mezőnye, a kereskedelmi jogok birtokosa, Bernie Ecclestone ugyanis úgy tervezi, éjszakai versenyt rendez Bangkokban.
Sajtóértesülések szerint 2015-ben Thaiföldre látogathat a Forma-1 mezőnye, a kereskedelmi jogok birtokosa, Bernie Ecclestone ugyanis úgy tervezi, éjszakai versenyt rendez Bangkokban.
A thaiföldi verseny ötlete akkor merült fel a helyiekben, amikor a Red Bull 2010 decemberében a fővárosban parádézott.
Kanokphand Chulakasem thaiföldi sportminiszter olyannyira lelkes volt a futam kapcsán, hogy nemrégiben úgy nyilatkozott, akár már 2014-ben fogadhatják a Forma-1 mezőnyét.
A királykategória kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone a The Wall Street Journal c. lapnak nyilatkozva elmondta, valóban szó van egy bangkoki versenyről, ez azonban leghamarabb csak 2015-ben valósul meg.
„Ők 2014-et mondanak, én 2015-öt. De nagyon komoly, és egyben jó dologról van szó” – mondta az üzletember.
A hírek szerint Ecclestone éjszakai versenyt rendezne a fővárosban, Bangkokban, a versenyrendezés költségeinek 60 százalékát pedig az állam állná.