A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bízik benne, hogy csapata meg tudja tartani 100%-os megbízhatósági rekordját, és közelebb kerülhet két legnagyobb riválisához az idei szezon végéig.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bízik benne, hogy csapata meg tudja tartani 100%-os megbízhatósági rekordját, és közelebb kerülhet két legnagyobb riválisához az idei szezon végéig.
A tavalyi évben több technikai probléma is hátráltatta Robert Kubicát a szezon elején, azonban az idei BMW megbízhatósága eddig kitűnő, amit az is bizonyít, hogy a csapat eddigi kieséseit kivétel nélkül baleset okozta.
“A szezon első kétharmadában nem volt olyan kiesésünk, melyet technikai probléma okozott volna” – mondta boldogan Theissen. “Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a megbízhatósági szintet továbbra is fenntartsuk az idei évben.”
A német szakember továbbá azt is hozzátette, hogy véleménye szerint még rengeteg hely van a fejlődésre, és reményei szerint csapata még eredményesebb lesz majd a hétvégén megrendezésre kerülő Belga Nagydíjon.
Bár Robert Kubica az előkelő harmadik helyen végzett, csapattársa Nick Heidfeld éppen hogy csak lecsúszott a pontszerző helyekről Valenciában, így Theissen bízik benne, hogy ezúttal mindkét versenyzőjük pontokat szerezhet csapatának.
“További fejlődést szeretnénk elérni, és bízunk benne, hogy mindkét versenyzőnk pontszerző helyen végez Spában” – folytatta a BMW sportigazgatója.
Bér eddig minden jel arra utal, hogy a német-svájci alakulat jól teljesíthet majd az Ardennekben fekvő versenypályán, a BMW technikai igazgatója, Willy Rampf figyelmeztetett, hogy a legnagyobb kihívást a Bridgestone abroncsok megfelelő hőmérsékletre hevítése jelenti majd, különösen a változó időjárási körülmények között.
“Kritikus pont, hogy miként tudjuk kihozni a gumikban rejlő potenciált” – mondta a szakember. “Spában a két legkeményebb keveréket fogjuk használni, ami komoly kihívást tartogat majd mindannyiunk számára, különösen, ha alacsony lesz a hőmérséklet.”
“Az időjárás mindig nagy kérdőjel Spában. Egyik pillanatról a másikra megváltozhat, sőt az is előfordulhat, hogy a pálya egyik felén esik, a másikon pedig süt a nap” – tette hozzá Rampf.