A BMW Sauber a balszerencse és a megjósolhatatlan tapadás kombinációját okolja az Olasz Nagydíj szombati esős időmérő edzésén mutatott relatíve gyenge szerepléséért.
A BMW Sauber a balszerencse és a megjósolhatatlan tapadás kombinációját okolja az Olasz Nagydíj szombati esős időmérő edzésén mutatott relatíve gyenge szerepléséért.
A német-svájci alakulat versenyképesnek tűnt a pénteki esős edzésen, azonban az időmérőn nem termett sok babér számára, ugyanis versenyzői, Nick Heidfeld és Robert Kubica csak a tizedik, illetve a tizenegyedik helyen végeztek.
“Borzalmasak voltak a körülmények, de az elején elég jól ment minden” – mondta Heidfeld, aki kis híján kiesett az edzés első köreiben.
“Azt követően, hogy bekerültem az első tízbe, sokkal többre számítottam. Az utolsó körök csalódásra adtak okot, hiszen ahelyett, hogy nagyobb lett volna, sokkal kisebb volt a tapadás. Most az a dolgunk, hogy kiderítsük ennek az okát.”
Kubica eközben a rossz időzítést okolja amiatt, hogy lecsúszott az utolsó etapról.
“Egy kicsit szerencsétlenek voltunk, mert alig maradtam el a tizedik helytől, és az utolsó etap nagyon szoros volt” – mondta a lengyel pilóta.
“Új gumikat tettünk fel az autóra a második etapra, mert azt terveztük, hogy nem cserélünk gumit abban a felvonásban. Két-három körre szükséged volt ahhoz, hogy megfelelő hőfokra melegítsd a gumikat – a pálya az első körökben elkezdett száradni, de később ismét rázendített az eső, így sajnos nem tudtam már javítani az időmön.”
A csapat vezetője, Mario Theissen csak ismételni tudta Kubica mondandóját.
“Döntő volt, hogy a megfelelő pillanatban hajts pályára, és a meleg gumikon teljesítsd gyorskörödet. Azonban sajnálatos módon ez nem sikerült nekünk” – tette hozzá a német szakember.