A BMW Sauber pilótája, Robert Kubica elmondta, csapata arra számított, hogy hamarabb megnyitják a boxutcát az első biztonsági autós periódus alatt, ám ez nem így történt, de mivel kifogytak volna az üzemanyagból, ki kellett állnia.
A BMW Sauber pilótája, Robert Kubica elmondta, csapata arra számított, hogy hamarabb megnyitják a boxutcát az első biztonsági autós periódus alatt, ám ez nem így történt, de mivel kifogytak volna az üzemanyagból, ki kellett állnia.
Mindez pedig azt jelentette, hogy a lengyel versenyző egy tíz másodperces stop & go büntetést kapott, mellyel minden reménye elszállt egy jobb eredmény elérésére a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon.
“Rosszul döntöttünk, hogy nem álltunk ki az első körben, mikor zárva volt a boxutca a biztonsági autó miatt” – magyarázta Kubica, aki végül csak a tizenegyedik helyen landolt.
“Nem volt szerencsénk, és emiatt minden esélyem elszállt egy jó eredmény elérésére, mert a mögöttem haladók fel tudtak zárkózni. A csapat azt gondolta, hogy a boxutca hamarabb megnyílik, de sajnos ez nem így lett. Azonban ilyen a versenyzés.”
A BMW versenyzője azt is elmondta, hogy nagyon megterhelő volt számára a mai két órás verseny, és a futam végén már az is komoly gondot okozott számára, hogy tájékozódjon a pályán.
“Fizikailag nagyon kimerítő volt a verseny” – folytatta a lengyel pilóta. “Rengeteg a pukli, és bízom benne, hogy a szervezők javítani fognak ezen a következő évben. Ezen felül a látási viszonyok is egyre rosszabbak voltak, ahogy fáradtam. Az utolsó tizenöt percben borzalmasan fájt már a fejem.”
Csapattársa, Nick Heidfeld a nagy forgalmat okolja azért, hogy nem tudott előrébb végezni. A német pilóta a hatodik pozícióban haladt át a célvonalon, de véleménye szerint sokkal jobban is szerepelhetett volna.
“Bár nem kellene panaszkodnom a hatodik hely miatt, különösen úgy, hogy a kilencedik pozícióból indultam, de egy kicsit bosszús vagyok, mert nem tudtam megmutatni a valós sebességem a mai versenyen” – mondta Heidfeld.
“Az autó nagyon jó volt, és sokkal gyorsabb is lehettem volna, ha nem ütközöm forgalomba. Spóroltam a gumikkal és az üzemanyaggal, és abban bíztam, hogy a többiek tönkreteszik az abroncsaikat, és akkor később támadni tudom majd őket. Szerintem többeknek elfogyott a gumija, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy előzési pozícióba kerüljek.”