A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elárulta, csapata egyelőre nem tudja, miért bukott el a hétvégi Magyar Nagydíjon, ahol mindössze egyetlen pontot szerzett, és ezzel visszacsúszott a bajnokság harmadik helyére.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elárulta, csapata egyelőre nem tudja, miért bukott el a hétvégi Magyar Nagydíjon, ahol mindössze egyetlen pontot szerzett, és ezzel visszacsúszott a bajnokság harmadik helyére.
Sem Robert Kubica, sem pedig csapattársa, Nick Heidfeld nem tudott maradandót alkotni a vasárnapi versenyen, pedig a lengyel pilóta az előkelő negyedik pozícióból rajtolhatott.
Kubica végül az egy pontot érő nyolcadik, míg Heidfeld a 16. helyről rajtolva a 10. pozícióban landolt.
Theissen elmondta, most az a feladatuk, hogy mielőbb kiderítsék, miért voltak lassúak a versenyen.
“Nem volt meg a megfelelő sebességünk az egész versenyen” – mondta Theissen. “Egyik pilótánk sem tudta hozni azokat az időket, amiket elvártunk volna tőlük a pénteki és a szombati edzéseket követően. Ez mindkét gumikeverékről is elmondható.”
“Egyelőre még nem tudjuk, mi lehetett ennek az oka, de mielőbb mélyreható vizsgálatokba kezdünk.”
Kubica ugyan örült az egy pontnak, azonban bevallotta, nagyon kemény volt számára a vasárnapi verseny.
“Egy nagyon kemény futamon vagyunk túl. Borzalmasan lassúak voltunk, és nem volt meg az autóm megfelelő tapadása. Túlkormányozottsággal küszködtem, és egyszerűen nem tudtam úgy nyomni, ahogy azt szerettem volna. Mindent megtettem, hogy az autót a pályán tartsam. Azonban az egy pont is több a semminél.”
A hétvégi gyenge teljesítményével a BMW elveszítette második helyét a konstruktőrök versenyében a McLaren Mercedesszel szemben.