A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint annak ellenére sem szabad leállniuk a fejlesztésekkel, hogy a német gyártó az év végén elhagyja a Forma-1-et, ugyanis a csapatnak csak akkor lesz esélye a túlélésre, ha fel tud mutatni valamit az idei évben.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint annak ellenére sem szabad leállniuk a fejlesztésekkel, hogy a német gyártó az év végén elhagyja a Forma-1-et, ugyanis a csapatnak csak akkor lesz esélye a túlélésre, ha fel tud mutatni valamit az idei évben.
Miközben a vezetőség azon van, hogy vevőt találjon f1-es csapatára, és bebiztosítsa a hinwili bázisú gárda helyét a jövő évre, a BMW Sauber szakemberi továbbra is nagyon keményen dolgoznak az idei versenygép fejlesztésén.
“Tiszta sor, hogy mindnyájan csalódottak vagyunk a döntés miatt, miszerint a szezon végén el kell hagynunk a Forma-1-et” – mondta Theissen.
“Mindössze csak három év kellett ahhoz, hogy a csapat az élre kerüljön, és meg szeretnénk mutatni, hogy az idei gyengélkedés egyszeri kisiklás volt. Most minden erőnkkel a következő hónapokra kell koncentrálnunk.”
“Miközben a színfalak mögött nagyon keményen dolgozunk azon, hogy megoldást találjunk a csapat számára, mindenki tudja, hogy úgy tudjuk a legjobban hirdetni képességeinket, ha jó eredményeket mutatunk fel a versenypályákon.”
A csapat technikai igazgatója, Willy Rampf megerősítette, hogy több aerodinamikai újítással is készülnek a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Európa Nagydíjra, bár átfogó javítócsomagjukat csak Szingapúrban mutatják be.
“A kéthetes gyárleállás ellenére, számos aerodinamikai újítást vetünk be Valenciában, és továbbra is minden erőnkkel azon leszünk, hogy minél jobbá tegyük az autót” – mondta a szakember, aki a vezetőséghez hasonlóan, a szingapúri javítócsomagtól várja az áttörést.