A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf elégedettségének adott hangot a Német Nagydíj első napját követően, ugyanis véleménye szerint elegendő kört teljesítettek versenyzői az első két edzésen, amit azért is tart fontosnak, mert holnapra újabb esőt mondanak.
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf elégedettségének adott hangot a Német Nagydíj első napját követően, ugyanis véleménye szerint elegendő kört teljesítettek versenyzői az első két edzésen, amit azért is tart fontosnak, mert holnapra újabb esőt mondanak.
Annak ellenére, hogy egy kis hátrányba kerültek a délelőtti edzésen, mikor Robert Kubica falnak csapta autóját a stadion résznél az esőben, mind a lengyel pilóta, mind csapattársa Nick Heidfeld elégedetten nyilatkozott az első edzésnapot követően.
A BMW technikai vezetője, Willy Rampf is elégedettségének adott hangot, ugyanis elmondása szerint minden tervezett munkát el tudtak végezni az első két edzésen.
“Azok után, hogy nem voltak megfelelőek az időjárási körülmények az első edzésen, a délutáni tréningen rengeteget dolgoztunk, hogy be tudjuk hozni magunkat, és a lehető legtöbbet tudjunk foglalkozni az autóval” – mondta a szakember.
“A gumik összehasonlítására fektettük a fő hangsúlyt, de a beállításokon is dolgoztunk. Azonban mivel az időjárás folyamatosan változott és a körülmények sem voltak azonosak, a délutáni tréningen sem volt könnyű dolgunk. Mindezek ellenére elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel.”
“Az előrejelzések szerint nagy esőre számíthatunk holnap, de száraz versenyt várunk vasárnap. Éppen ezért nagyon fontos volt, hogy elegendő információt gyűjtsünk a mai napon” – tette hozzá Rampf.
Heidfeld továbbá azt is elmondta, hogy az F1.08-as sokkal jobban fekszik a német ringen, mint a múlt heti teszteken.
“A múlt heti tesztekkel összehasonlítva, most sokkal jobb az autó egyensúlya” – mondta a német pilóta.
“Sokat változtattunk a beállításokon, és a gumikat is összehasonlítottuk. A reggeli esős edzés után tudtuk, hogy újabb eső várható a második tréningen, így a szokásosnál előbb tettük fel autóinkra a lágyabb keverékű gumikat. Azonban mindkét edzésen jól szerepeltünk.”