A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen úgy gondolja, hogy a motorok élettartamának megnövelésével lehetne a leghatékonyabban csökkenteni a költségeket a közeljövőben a Forma-1-ben.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen úgy gondolja, hogy a motorok élettartamának megnövelésével lehetne a leghatékonyabban csökkenteni a költségeket a közeljövőben a Forma-1-ben.
A német szakember szerint a motorokra vonatkozó szabályok drasztikus megváltoztatása azt eredményezné, hogy a fejlesztési verseny újbóli kialakulása miatt ismét egekbe szöknének a költségek.
Bár nem zárkózik el a kisebb turbómotorok későbbi bevezetésétől, Theissen szerint sokkal célravezetőbb lenne, ha a jelenlegi motorok élettartamát kettőről három versenyre növelnék a királykategóriában.
“A motorfronton nagyon óvatosnak kell lennünk, mert egyrészről csökkenteni szeretnénk a költségeket a független kiscsapatok számára, de figyelnünk kell arra is, hogy közben ne növekedjenek a nagyvállalatok költségei” – mondta Theissen, aki a többi csapatvezetővel együtt további technikai megbeszéléseken vesz majd részt a hétvégi Olasz Nagydíjon.
“Ha feloldjuk a motorfejlesztési tilalmat, hogy olcsóbb erőforrásokat alkossunk, akkor nem kizárt, hogy a fejlesztési költségek nagyobbak lesznek, mint az ezzel elért megtakarítás. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy nézzük meg, miként lehetne növelni a motorok élettartamán a fejlesztési tilalom feloldása nélkül.”
“Látunk esélyt arra, hogy a befagyasztás feloldása nélkül is három hétvégésre tudjuk növelni a motorok élettartamát. Ez segíthetne a független csapatoknak, és a mi költségeink sem növekednének. Talán a motorok sebességének csökkentése, akár 1.000 fordulatszámmal is, segítene.”
Theissen továbbá úgy gondolja, hogy a motorok élettartamának növelésével a sport egy kis lélegzetvételnyi időhöz jutna, hogy kidolgozhasson egy megfelelő tervet a hosszú távú jövőre.
“Elvben támogatjuk a turbómotorokra való áttérést, azonban nem szeretnénk elsietni a dolgot, mert az azt eredményezné, hogy az egekbe szöknének a költségek” – magyarázta a szakember.