A BMW Sauber vezetősége már letett arról, hogy harcba szálljon a győzelmekért a McLarennel és a Ferrarival a szezon második felében. A német-svájci alakulat tisztában van azzal, hogy a legjobb, amit elérhetnek, az a konstruktőri harmadik hely.
A BMW Sauber vezetősége már letett arról, hogy harcba szálljon a győzelmekért a McLarennel és a Ferrarival a szezon második felében. A német-svájci alakulat tisztában van azzal, hogy a legjobb, amit elérhetnek, az a konstruktőri harmadik hely.
Annak ellenére, hogy a BMW vezetősége a szezon elején még bízott benne, hogy agresszív fejlesztési programjával felveheti majd a harcot az élmenőkkel, ma már tudja, ezen ambícióit át kell mentenie a következő idényre.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint csapata tartja a lépést a McLarennel és a Ferrarival, ám egyre valószínűtlenebb, hogy nem fog tudni közelebb kerülni hozzájuk a hátralévő versenyeken.
“Nem hiszem, hogy sikerülne” – mondta Theissen az Autosportnak adott nyilatkozatában. “Körülbelül ugyanolyan távol vannak tőlünk, mint a szezon elején, a köztünk lévő különbségek nem változtak. A gyors pályákon közelebb kerülünk hozzájuk, míg a lassú ringeken a különbség nagyobb.”
“Fontos számunkra, hogy tartani tudjuk velük a lépést, mert ők a két legjobb csapat a mezőnyben, és ha ez sikerül, akkor elértük idei céljainkat. A következő lépcsővok azonban a jövő évre marad, melyre a téli tesztek alatt kell felkészülnünk.”
Robert Kubica, aki a Brit Nagydíjon Felipe Massa előtt a negyedik helyen végzett, egyetért csapatvezetőjével. A lengyel sofőr azonban hangsúlyozta, leginkább arra kell ügyelniük, hogy az egyre jobb formában lévő Renault be ne fogja őket a szezon második felében.
“A köztem és a Ferrari, valamint a McLaren versenyzői közötti különbség szinte semmit nem változott a szezon kezdete óta” – mondta Kubica. “Többé kevésbé stabilizálódott. Attól függ, hol versenyzünk, mert Magny-Cours-ban közelebb, míg itt Silverstone-ban távolabb voltunk tőlük. Azonban figyelnünk kell, mert úgy tűnik, hogy a Renault kezd közelebb kerülni hozzánk. Természetesen arra kell hajtanunk, hogy befogjuk az előttünk állókat, de eközben hátrafelé is figyelni kell, mert a Renault vészesen közeleg.”