A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen megerősítette, hogy csapata készen áll bevetni vadonatúj duplafedelű diffúzorát a jövő hétvégi Török Nagydíjon, ahol reményei szerint jobban szerepelnek majd, mint a hercegségben.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen megerősítette, hogy csapata készen áll bevetni vadonatúj duplafedelű diffúzorát a jövő hétvégi Török Nagydíjon, ahol reményei szerint jobban szerepelnek majd, mint a hercegségben.
A német-svájci alakulat nagyon gyengén kezdte az idei évet, és a hétvégi Monacói Nagydíjon idei leggyengébb teljesítményét nyújtotta, hiszen versenyzői már az időmérő első etapjában kiestek, és egyetlen pontot sem szereztek.
A BMW számára hatalmas csalódás mindez, hiszen a tavalyi évben kiválóan szerepelt, és sokáig még a vb-címért is harcban volt, miután megszerezte első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.
Theissen bevallotta, hogy maga sem számított ilyen nehéz kezdésre, de továbbra is optimista, mert úgy érzi, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét, és idővel feljebb kerülhetnek a rajtrácson.
“A Török Nagydíj előtti eredményeink igencsak józanítóan hatottak ránk, ugyanis a csapaton belül senki nem gondolta, hogy így kezdjük az idei évet” – mondta a német szakember.
“Azt követően, hogy sikerült előrelépést elérnünk Spanyolországban, egyértelmű volt a visszalépés Monacóban. Ahhoz, hogy ismét visszanyerjük versenyképességünket, jelentősem fel kell gyorsítanunk fejlesztési programunkat. Isztambulban is lesznek újításaink, ahol először vetjük be duplafedelű diffúzorunkat.”
A BMW eddigi forma-1-es pályafutása során évről évre sokat fejlődött, ám ez a sorozat idén megszakadni látszik, amivel Theissen is tisztában van.
“Három sikeres évad után, ez az első visszalépésünk” – magyarázta. “Azonban ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy sem a Münchenben, sem pedig a Hinwilben dolgozó csapat nem változott, és pontosan ugyanaz, mint amelyik komoly sikereket ért el a BMW Sauber F1 Team megalakulása óta.”
“Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ismét visszatérjünk az élen állók közé.”