A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf úgy gondolja, hogy bár csapata megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét a hétvégén, túl korai még a világbajnoki címről beszélni és álmodozni.
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf úgy gondolja, hogy bár csapata megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét a hétvégén, túl korai még a világbajnoki címről beszélni és álmodozni.
Robert Kubica parádés vezetést bemutatva, megszerezte pályafutása és csapata első futamgyőzelmét a királykategóriában a hétvégi Kanadai Nagydíjon, mellyel hét futamot követően vezeti a bajnokságot.
Kubica jelenleg négy ponttal előzi meg a mögötte álló Hamiltont és Massát, azzal pedig, hogy a McLaren brit versenyzője egy tízhelyes rajtbüntetést kapott, jó esélyekkel indulhat a két hét múlva megrendezésre kerülő Francia Nagydíjon.
Annak ellenére, hogy kettős győzelmét követően a BMW mindössze három ponttal van csak lemaradva a Ferrari mögött a konstruktőrök versenyében, Rampf szerint még túl korai lenne csapata bajnoki esélyeiről beszélni.
“Még túl korainak tartom, hogy erről beszéljünk” – mondta Rampf. “Nagyon büszkék vagyunk arra, amit elértünk, hiszen megszereztük első futamgyőzelmünket, és ezt azonnal egy kettős diadallal ünnepeltük, ami lenyűgöző. Erről álmodik az ember. Nyilván jó a bajnoki címről beszélni, de szerintem ezzel még egy kicsit várnunk kell.”
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen egyetértett kollégájával és elmondta, csapatának elsősorban a következő versenyre kell koncentrálnia, és csak azután gondolhat nagyobb dolgokra.
“Majd meglátjuk. Mindig a következő versenyre összpontosítunk, most Magny-Cours-ra koncentrálunk, hogy a lehető legjobban szerepeljünk Franciaországban” – kezdte a német szakember, aki bevallotta, csapata már most elérte idei évre kitűzött célját.
“A küldetést teljesítettük. Ami ezen felül jön, az már csak hab a tortán” – folytatta Theissen, akit egyáltalán nem lepett meg Kubica győzelme, hiszen a lengyel versenyző már eddig is fantasztikusan teljesített az idei évben.
“Nem lepett meg. Melbourne óta fantasztikusan teljesít, és nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb megszerzi első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.”
Rampf azonban a győzelem ellenére óvatosságra int, mert tisztában van azzal, hogy csapata még nem érte be a Ferrarit és a McLarent.
“Szerintem minden a régi” – mondta a szakember, mikor az erőviszonyokról kérdezték. “Már a kezdetek óta nagyon erős a három élcsapat. A Ferrari és a McLaren nagyjából azonos szinten áll, és egy kicsit előttünk vannak, ami most is igaz. Nem hiszem, hogy jelentősen változott volna a helyzet.”
“Reálisan kell látnunk az esélyeinket. Normális esetben előttünk állnak, de a vasárnapi futamon mindent kihoztunk a boxutca végi balesetből, viszont ez is a játék része. Ha győzni akarsz, mindennek tökéletesnek kell lennie, és ez most megvolt nekünk. Más csapatok nem voltak ilyen szerencsések” – tette hozzá Rampf.