Néhány órával azután, hogy az FIA a Lotust nevezte meg a jövő évi mezőny 13. csapatának, a BMW közleményében erősítette meg, hogy a svájci bázisú Qadbak Investments személyében, vevőt talált forma-1-es csapatára.

A német autógyártó július végén jelentette be, hogy stratégiai megfontolásból, az év végén elhagyja a Forma-1-et, és áruba bocsátja hinwili bázisú f1-es csapatát.
A BMW vezetése az elmúlt hetekben intenzív tárgyalásokat folytatott az érdeklődőkkel, és a potenciális vevőkkel, majd kedden hivatalos közleményében megerősítette, hogy a mai napon aláírásra kerültek a csapat eladásáról szóló iratok.
Az új tulajdonos pedig a svájci bázisú Qadbak Investmens cég lett, amely minden erejével azon lesz, hogy helyet kapjon a jövő évi rajtrácson a Forma-1-ben, ami nem lesz egyszerű, hiszen az FIA éppen ma jelentette be, hogy a Lotus lesz a mezőny 13. csapata 2010-ben.
A szövetség azonban jelezte, hogy mivel a Sauber Team pályázata “lenyűgöző”, készen áll tárgyalni a mezőny többi tagjával, hogy egy kisebb szabálymódosítással 26-ról 28-ra növeljék a látszámot, ezzel helyet biztosítva a svájci alakulat számára.