A Bridgestone színes gumikat tesztel Jerezben - F1VILÁG.HU

A Bridgestone színes gumikat tesztel Jerezben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár a japán cégóriás korábban kijelentette, berendezéseik egyelőre nem alkalmasak a színes jelölésekre, az e heti tesztek harmadik napján a Honda lila peremű abroncsokon gördült pályára a spanyolországi Jerezben.

Bár a japán cégóriás korábban kijelentette, berendezéseik egyelőre nem alkalmasak a színes jelölésekre, az e heti tesztek harmadik napján a Honda lila peremű abroncsokon gördült pályára a spanyolországi Jerezben.

Az idei évben a lágyabb gumikeverékeket a bordák között helyet kapó fehér festés jelöli, ám mivel a következő idénytől visszatérnek a sima felületű, slick abroncsok, ezt a megoldást el kell felejteni.

A Bridgestone az augusztus végén megrendezett monzai teszten négy különböző jelzést is kipróbált, melyek mindegyike a gumi oldalfalán kapott helyet, és most fotók segítségével próbálják eldönteni, melyik megoldás lenne a legmegfelelőbb a jövő évre.

Hirohide Hamashima, a cég gumifejlesztési vezetője akkor kizárta annak a lehetőségét, hogy színekkel jelölnék meg az egyes keverékeket, – ahogy azt az amerikai Champ Car sorozatban tették a korábbi években – most mégis úgy tűnik, megoldották az ennek gátat szabó problémákat.

“A szín elég bonyolult jelen pillanatban. Berendezéseink nem tudnak más színeket, így csak a fehérrel számolhatunk jelen pillanatban” – mondta Hamasihma, még a hónap elején.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!