Felipe Massa és Kimi Raikkönen végzett az élen a Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol nagy meleg fogadta a versenyzőket. A Ferrari duója mögött a McLaren pilótái, Heikki Kovalainen és Lewis Hamilton sorakoztak fel, akiket Alonso követett az ötödik helyen.
Felipe Massa és Kimi Raikkönen végzett az élen a Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol nagy meleg fogadta a versenyzőket. A Ferrari duója mögött a McLaren pilótái, Heikki Kovalainen és Lewis Hamilton sorakoztak fel, akiket Alonso követett az ötödik helyen.
Mint ahogy az általában lenni szokott, a ritkán használt magyar versenypálya igen poros volt a pénteki első edzésen, így nem csoda, hogy az első mért körre nem kevesebb, mint 33 percig kellett várni, mikor a Honda brazilja, Rubens Barrichello rászánta magát, és befejezte gyorskörét.
A nagyok közül elsőként a bajnoki címvédő, Kimi Raikkönen teljesítette mért körét, az edzés felénél járva.
A Ferrari finn pilótája 1:22.032-es idejével az élre állt, ám nem lehetett sokáig boldog, mert pár perccel később Kovalainen letaszította a képzeletbeli trónról, és átvette tőle a vezetést.
Massa volt a következő versenyző, aki az élre állt, mindössze 5 ezreddel megelőzve Kovalainent. A brazil pilóta azonban az edzés második felében folyamatosan futotta meg a jobbnál jobb időket, és bár Hamilton egy kis időre átvette a vezetést, Massa azonnal reagált, és visszavette pozícióját, melyet már ki sem engedett a kezéből.
A Ferrari pilótája utolsó gyorskörén 1:20.981-es időt repesztett, mellyel majd’ fél másodpercet adott a többieknek.
Csapattársa, Kimi Raikkönen azonban szintén javított utolsó mért körén, és végül három tizeddel lemaradva Massától, felugrott a második helyre. Kovalainen a harmadik lett, akit Hamilton követett. A McLaren brit pilótája egyébként az első szektorban fantasztikus időket ment, ám sokat vesztett a pálya második harmadában, így be kellett érne a negyedik hellyel.
A Ferrari és a McLaren duója mögött a Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett, akit a hatodik helyen a Toyota német pilótája, Timo Glock követett, aki teljesen rendben van németországi balesetét követően.
A BMW párosa, Robert Kubica és Nick Heidfeld a hetedik, illetve a kilencedik helyen végzett, akik közé Alonso csapattársa, Nelsinho Piquet ékelődött be a nyolcadik pozícióban.
A másfélórás edzés egyébként eseménytelen volt, mindenki szépen autózott, mindössze Trulli pördült meg egy alkalommal, de tovább tudta folytatni a körözést, nem úgy, mint Sebastian Vettel, aki négy kör után – vélhetően egy mechanikai meghibásodás miatt – leparkolta Toro Rossóját, és befejezte a munkát.
Magyar Nagydíj, első szabadedzés:
1. Massa Ferrari 1:20.981 19 2. Raikkonen Ferrari 1:21.345 + 0.364 21 3. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:21.410 + 0.429 17 4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.535 + 0.554 18 5. Alonso Renault 1:21.802 + 0.821 18 6. Glock Toyota 1:21.931 + 0.950 22 7. Kubica BMW Sauber 1:22.267 + 1.286 18 8. Piquet Renault 1:22.326 + 1.345 19 9. Heidfeld BMW Sauber 1:22.370 + 1.389 22 10. Trulli Toyota 1:22.457 + 1.476 25 11. Webber Red Bull-Renault 1:22.654 + 1.673 23 12. Coulthard Red Bull-Renault 1:22.700 + 1.719 16 13. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:22.900 + 1.919 26 14. Button Honda 1:22.917 + 1.936 27 15. Barrichello Honda 1:23.093 + 2.112 26 16. Rosberg Williams-Toyota 1:23.147 + 2.166 21 17. Nakajima Williams-Toyota 1:23.274 + 2.293 22 18. Sutil Force India-Ferrari 1:23.353 + 2.372 25 19. Fisichella Force India-Ferrari 1:23.459 + 2.478 28 20. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:23.923 + 2.942 4