A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatai szerint az elmúlt évek során kifejlesztett biztonságért felelős elemek együttese mentette meg Robert Kubca életét a Kanadai Nagydíjon.
A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatai szerint az elmúlt évek során kifejlesztett biztonságért felelős elemek együttese mentette meg Robert Kubca életét a Kanadai Nagydíjon.
A BMW Sauber lengyel versenyzője enyhe agyrázkódással és egy kisebb bokaficammal megúszta montreali horrorisztikus balesetét, melyben évekkel ezelőtt szinte biztosan életét vesztette volna.
Kubicának mindössze csak egyetlen versenyt kellett kihagynia, és visszatérve a pályára, karrierje legjobb edzéseredményét érte el Franciaországban. Bár a FIA folyamatosan tanulmányozza és elemzi a baleset kapcsán szerzett adatokat, a szakemberek úgy gondolják, hogy az elmúlt évek fejlesztései mentették meg Kubicát a biztos haláltól Montrealban.
Az előzetes számítások alapján Kubica körülbelül 279 km/h-s sebességgel haladt, mikor a Trullival való ütközés után elvesztette autója felett az uralmát, és 227.5 km/h-s sebességgel csapódott frontálisan a betonfalnak, melyről visszapattanva átrepült a pályán, és oldalra állt.
“Ha valaki megkérne arra, soroljam fel azokat a tényezőket, melyek közvetlen hatással voltak Kubica balesetére, akkor a következőket mondanám: a hihetetlenül erős túlélőcella, az erőelnyelő rendszer, az elülső és oldalsó merevítések, az oldallemez magassága, és a fejet oldalról támasztó elem, az új csúcstechnológiával készült karbon sisak, és a HANS” – mondta a FIA Biztonsági Bizottságának elnöke, Peter Wright.
“Bármelyik nélkül, sokkal rosszabb végkimenetelű lett volna a baleset.”
A német RTL televízió által készített számítógépes animáció bemutatja, mely elemek mentették meg Kubica életét.
A videó a következő címen elérhető: A baleset animációja